Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXI. kötet (Budapest, 1929)

44 Magánjogi Döntvénytár. (Kúria 1928. febr. 3. P. VI. 17(37/1927. sz.) Indokok: Az irányadó lényállás szerint Budapesten 1920 április 14-én a Tomori-úton, az építés alatt álló új Szülészeti Otthonhoz vezető úton elhelyezett iparvágányon F. István és II. István homokkal megrakott kocsikat (lórékal) toltak és pedig akként, hogy F. István a kocsi hátsó részén a baloldalon, H. István pedig annak jobboldalán volt elhelyezkedve. Amikor az utolsó kocsit tolták, a menetirány baloldalán levő házból kiszaladt V. Lajosnak lVaéves Gizella nevű leánya és a sinek felé tarlóit, amit F. István látott is, azonban sem ennek láttára, sem pedig R. (lézánénak sikoltozására — amit szintén hallaniok kellett — a homokkal telt kocsit nem állították meg, azt tovább tolták és az akkor már a síneken levő V. Gizellát a kocsi elütötte s ennek következtében lábszárlörést szenvedett és azután teljes lábamputálást állott ki. Az építkezés veszélyes üzem, különösen akkor, ha — amint az a jelen esetben is történt — annál minden megrögzítés nélkül löldre rakott talpfákon iparvágányt és azokon nyomban meg nem állítható kocsikat (lórékal) alkalmaznak. Az ily építés vállalkozója felel az építkezés folytatásából másokra háramló kárért, hacsak nem bizonyítja, hogy azt a sértettnek kizárólagos saját hibája vagy erőhatalom okozta. A budapesti kir. büntető törvényszéknek 1924 január 9-én B. XXI. 10Í5/1921/21. szám alatt kelt jogerős ítéletével megállapított és a polgári bíróságra is irányadó tényállás szerint a balesetet az építésvállalkozó alkalmazottjának, F. Istvánnak gondatlansága okozta. Az építésvállalkozó tehát felperesnek a balesetből származó összes kárát megtéríteni köteles. Az alperes a per folyamán azzal védekezett, hogy a Tomori-úton levő Szülészeti Otthon építkezésénél ő nem volt vállalkozó, hanem a m. kir. népjóléti és munkaügyi minisztérium alkalmazottja volt. Abból a körülményből, hogy az alperes a m. kir. népjóléti és munkaüg\i minisztériumtól nem meghatározott havi díjjazást, hanem százalékos fizetési kapott, az alperes vállalkozói minőségét helyes következtetéssel feltétlenül megállapítani még nem lehet. Az igaz, hogy a m. kir. népjóléti és munkaügyi minisztériumnak 1926 december hó Í7-én 2GÜ>/192fi. szám alatt kelt átirata szerint az alperes a föld, kőműves-, elhelyező- és ácsmunkáért, mint vállalkozó, teljes felelősséggel tartozott, azonban ugyanezen átirat szerint a minisztérium az alperessel oly értelmű tévességét létesített, hogy az alperes a készkiadások után részére fizetett százalékos regie-illetmények ellenében az építkezést vezeti. Az alperes által a 42. alszámú jegyzőkönyvhöz F/X. alatt csatolt jegyzőkönyv szerint közte és a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter között az a megállapodás jött létre, hogy ő az építésnél nem vállalkozó, hanem a minisztérium alkalmazottja. Viszont ennek a jegyzőkönyvnek további tartalma magyarázatra szorul.