Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXI. kötet (Budapest, 1929)

Magánjogi Döntvénytár. Ónálló bontóok hiányában ezért az alperesnek ezzel a magaviseletével a kir. Kúria, mint támogató okkal, nem is foglalkozik. Ezek szerint az alperes terhére nincs oly házassági kötelességsértés megállapítva, ami önálló bonlóokul szolgálhatna. Az anyagi jog ellenére történt tehát, hogy a fellebbezési bíróság a peresfelek házasságát az alperes hibájából felbontotta. A fellebbezési bíróság ítéletét ennek következtében meg kellett változtatni és a felperest keresetével el kellett utasítani. Az alperes viszonkeresetében a felperesnek jogosulatlan távollétét érvényesítette bontóokul és megtámadta a fellebbezési bíróság ítéletét, hogy a távollét jogosulatlan voltát megállapította ugyan, de bontóokul még se fogadta el. Viszont a felperes a miatt támadta meg a fellebbezési bíróság ítéletét, hogy ez a bíróság a felperes távollétét jogosulatlannak mondotta ki. Az alperes panasza alaptalan, míg a felperesé helytálló. A pécsi kir. törvényszéknek P. 5400/1923. számú iratai szerint ugyanis az alperes 1923. június 7-én beadott kérvényével a H. T. 77. §-ának a) pontja alapján az alperest a bíróság útján a házassági életközösség helyreállítására felhívta. Helyesen fejtette ki a fellebbezési bíróság, hogy az alperesnek ebben az eljárásában megbocsátás rejlik. A felperesnek a kérvény beadásának időpontjáig volt távollétét tehát, ha jogosulatlannak is volna tekinthető, az alperes megbocsátotta. Ez a megbocsátás azonban nem terjed ki a felperesnek a kérvény beadása után való távollétére és így ezt az alperes a felperes ellen, amennyiben kötelességsértésül megállapítható, bontóokul érvényesítheti. Ámde a fentebb ismertetett tényállásból az következik, hogy a felperes közös megállapodással addig marad a szüleinél, míg az alperesnek megfelelő lakása lesz. Arra nézve azonban nincsen tényállás megállapítva és ezt az alperes sem állította, hogy a fentebb említett P. 540U/1923. számú kérvény beadása után a felperest értesítette, hogy megfelelő lakást szerzett. A felperesnek távollétét ezért jogosulatlannak nem lehet tartani és így ennyiben a felperesnek a távollét jogosulatlan voltának megállapítása ellen emelt panasza alapos. Ezeknél fogva az anyagi jognak megfelel a fellebbezési bíróságnak az a döntése, amellyel a felperes távollétét bontóokul nem fogadta el és az alperest >rre a távollétre fektetett viszonkeresetével elutasította. A házasságnak fenntartása következtében tárgytalanná vált az alperesnek a H. T. 85. §-ának 3-ik bekezdésére alapított kérelme. Ezzel a kérelemmel ezért a kir. Kúria nem is foglalkozik és a fellebbezési bíróság ítéletének erre vonatkozó részét hatályon kívül helyezte. Ugyanebből az okból hatályon kívül kellett helyezni a fellebbezési bíróság ítéletének a végleges nőlartásra és a gyermek elhelyezésére vonatkozó részét is, minek folytán az ezekre vonatkozó panaszokkal se kellett foglalkozni. = Ad II. A gyakorlat a Pp. 677. §-ának 3. bekezdését úgy értelmezi, hogy a fellebbezési eljárásban csupán az érvényesített bontóoktól eltérő minősítésű bontóok nem érvényesíthető. így Perj. Dtár 111. 143., VIII. 46., 49. és az utóbbinál idézettek. V. ö. még Perj. Dtár I. 0., 172., 173., 201., 257. és II. 83. és 93. 97. A bántalmazás büntetőjogi megtorlását célzó magánindíiuány visszavonásából egymagában a megbocsátásra és nevezetesen a családjogi viszonyra is kiható megbocsátásra következtetni nem lehet. (Kúria P. III. 5690/1927. sz.)