Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXI. kötet (Budapest, 1929)

Magánjogi Döntvénytár. 115 hogy «a határárok belső szélén elhelyezett földanyagból álló árokpart miatt a víz nem tudott az adott árokszakasz megtöltése után az alperes birtokára is ömleni)), és hogy «ez a létesítmény hatósági megállapítástól függött, mivel a víz lefolyásának módosítását célozta ; hatósági engedélyezést és megállapítást azonban erre nézve alperes nem igazolt, ennek hiányában pedig a határárok az árokparttal együtt olyan létesítményt jelent, amely önhatalmúlag tartatik fenn)). Ehhez képest kimondotta a legfelső közigazgatási hatóság, hogy «a felderített mozzanatok közül abban az eljárásban rejlik a büntetendő kihágási cselekmény, hogy az alperes földbirtokáról az árokpartig terelődött vizek az árokpartnak a B) pontnál magasabb fekvésű helyen történt átvágásával is kivezettettek a határárokba s az ott a B) pont felé nyomult áradatot növelték)), és hogy «az árokpart átvágása által önkényesen úgy változtattatott meg a víz lefolyása, hogy ezzel a magasabban fekvő terület részéről az alsóbb terület helyzetének a vízmennyiség bizonyos mérvű növelése útján okozott súlyosbítása idéztetett elő; minthogy pedig annak bekövetkezése akkor az adott körülmények között előrelátható volt, a vizeknek ez a kivezetése oly ténykedésként minősül, amely önhatalmúlag végrehajtva magán viseli az 1885. évi XXIII. t.-c. (vízjogi törvény) 13., illetőleg 42. §-ába ütköző és 184. §. 3. pontja szerint büntetendő kihágás ismérveit)). Az id. törvény 57. §-a értelmében a víz természetes lefolyását a terület birtokosa tűrni tartozik, és a magasabban fekvő terület birtokosa az alsóbb terület helyzetét a természetes lefolyás módosítása által nem súlyosbíthatja. A 42. §. szerint pedig a víz szabályozására vagy az általa okozható károk megszüntetésére szolgáló mindazon munkálatok, amelyek a víz természetes lefolyását akadályozzák vagy megváltoztatják, vagy amelyek idegen érdekeket érintenek, valamint ezen munkálatokon eszközlendő átalakítások, amennyiben az engedélyokirat határozatainak nem teljesen felelnek meg, hatósági engedély alá esnek. Az előadottakból folyólag az alperes kártérítési felelőssége szempontjából az a kérdés döntő, hogy az árokpartnak alperes által hatósági engedély nélkül eszközölt, tehát önhatalmú fenntartása, illetőleg átvágása folytán keletkezett-e a felperesek kára, nevezetesen való-e felpereseknek az az állítása, hogy az árokpartnak önhatalmú átvágása idézte elő, hogy a víz lefolyása nagy mérvben módosíttatott, amennyiben az átvágás következtében dőlt be az a nagytömegű vízmennyiség a felperesek földjére 1922. évi március havában, amely a felperesek földjét nagy mértékben elárasztotta, vagyis hogy a felperesek földjének elárasztása és az árokpart átvágása között az okozati összefüggés fennforog-e, avagy az elárasztás az átvágás nélkül is a fennforgó viszonyok mellett 8*