Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

Magánjogi Döntvénytár. 53 ben megkapott tőkében a pénzromlás folytán előállott értékcsök­kenés következtében éri. Már pedig az adott esetben a felperes kötelesrész követelésé­nek esedékessége idejében pénzünk értéke már állandó volt s azóta sem csökkent, miért is a hivatkozott törvény alkalmazásá­nak feltételei fenn nem forognak. Megfelel ennélfogva az anyagi jogszabályoknak a fellebbezési bíróságnak az a rendelkezése, amely szerint a fellebbezési bíró­ság a megítélt tőke után kártérítés helyett csupán a törvényes késedelmi kamatokat ítélte meg. = Devalorizáció alakjában voltaképp a valódi érték megállapítása az akkori, irreálisnak tekintett forgalmi értékkel szemben. V. ö. már Mjogi Dtár XIX. 21 Valóságos devalorizáció Mjogi Dtár XVIII. 3(5. Búzavaluta értékkilengésének helyesbítése fent 2. sz. — Az öröklési jogi egyenlőség és kiegyenlítés elvére nézve I. Mjogi Dtár XVIII. 1., \ i., IS., 78., 13., 31. stb.; I. Blau Valorizációs joggyakorlatunk 19^7-ig 54 5(5. I. - A kötelesrész után megítélhető kamatról I. lentebb 27. sz. 34. /. Minthogy a szerződések értelmezésénél nem a használt szavak betűszerinti értelme, hanem a felek akarata az irányadó, a kir. Kúria úgy találta, hogy a blanketta felhasználásával szövegezett szerződés, habár annak pongyola szövegezése az összes szerzői jogok átruházását is említi, a valóságban nem a mű szerzői jogának korlátlan, hanem csupán a darab úgynevezett anyagára korlátolt részleges átruházását tartalmazza. — //. Ilyen korlátolt, a zenés színmű nyilvános előadási jogát jel nem ölelő átruházásban pedig a fümesítés joga benjöglaltnak semmiesetre sem tekinthető. Tr, , (Kuna 1926. nov. 17. P. I. 4536/1925. sz.) B. F. és fin budapesti bej. cég felperesnek, L. filmgyár és lilmkereske­delmi r.-t. budapesti hej. cég alperes ellen szerzői jog bitorlása és jár. iránt a budapesti kir. törvényszék előtt indított perében, amelyben az alperes perbehivta — — B. K.-l továbbá a perbe nem állt dr. H. J.-t és dr. M. F.-t, továbbá amelyben M. .1. budapesti lakos főbeavatkozási perrel élt, a kir. Kúria : A fellebbezési bíróság ítéletét részben megváltoztatja akként, hogy B. F. és fia céget keresetével szintén elutasítja s M. .1. főbeavatkozóval eg\elemlegesen végrehajtás terhével arra kötelezi, hogy — — eljárási költség fejében — — megfizessen. Indokok: Telperes az alperesi a szerzői jog bitorlásában azért kérte vétkesnek kimondani, mert szerinte a 3 7. alatti szer­ződéssel a Bob herceg című operettre vonatkozóan a szövegírók-

Next

/
Oldalképek
Tartalom