Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

Mayánjogi Döntvénytár. 1925. febr. 3. napján kelt okiratot csak az 1925. febr. 28. napján, tehát a válaszadásra a helybenlakó felek közt szükséges határidő elteltével s akkor írta alá, amikor a vételár kifizetésére megállapított határidő is elmúlott, alperest ebben az időpontban a vételi ajánlata már nem kötelezte. De tényként megállapíltatolt az is, hogy alperes 1925. évi febr. hó 28. napját megelőzőleg már a szándékolt ügylettől való elállását — az elfogadási nyilatkozat hiánya okából — ki is jelenlétté, s ezt az elsőrendű felperessel közölte. Helyes ezek szerint a fellebbezési bíróságnak az a megállapítása, hogy az alperes és a másodrendű felperes közölt az adásvételi ügylet a 4420 1918. M. E. számú rendeletben előírt írásbeli okirat hiánya folytán érvényesen nem jött létre s ennek folyományaként az alperes a felperesekkel egységesen megkötni szándékolt ügylettől az elsőrendű felperessel szemben is jogosult volt visszalépni. Okirati kényszer esetén az adásvételi ügylet létrejötte egyes ténykörülményekből vont következtetés útján meg nem állapítható, az e vonatkozásban előterjesztett panasz tehát tárgytalan. = Az V. polg. tanács részéről kezdeményezett ez a gyakorlat (Mjogi Dtár XV. 92., XVII. 98.) nagyon sablonos és nem számol azzal a lehetőséggel, hogy az ajánlati kötöttség idejét «hallgatag» nyilatkozattal is ki lehet tolni. A jelen esetben bizonyára ilyen, visszavonásig szóló, kötöttséggel van dolgunk. Érdemben az ítélet helyesnek látszik, «annál is inkább», mert a vevő időközben ajánlatát visszavonta. 32. Visszajáró vételár esetében is az átértékelés mérvének a megállapításánál figyelembe kell venni nemcsak a pénznek, hanem az ingatlanoknak időközi értékhullámzását és azt is, hogy az eladó a legtöbb esetben nem tudta s a vétel létre nem jötte esetén a vevő sem tudta volna a vételárként szereplő pénzösszeget teljes értékével átmenteni. (Kúria 1927. febr. 11. P. V. 1210/1926. sz.) Indokok : — — A fellebbezési bíróság ítéletében a 15,000 K vételárelőleg felvételére vonatkozólag megállapított abból a tényből, hogy a 15,000 K vételárelőleg egészben az elsőrendű alperes kezéhez fizettetett és hogy ebből a vételárelőlegből a másodrendű alperes vagyonába semmi sem folyt be, a fellebbezési bíróság helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy az egész 15,000 K visszatérítéséért az elsőrendű alperes felelős; az elsőrendű alperes áltál ez ellen előterjesztett felülvizsgálati panasz tehát szintén Magánjogi Döntvénytár. XX. 4