Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

Magánjogi Döntvénytár. 47 mázza, mint amelyeket a vaspályákra az 189h : XVIII. t.-c. foglalt magában. — //. E körben nem lehet mellőzni az elévülésre vonatkozó rendelkezés (9. §.) alkalmazását sem. (Kúria 1927. febr. 17. P. VI. 1321,1926. sz.) Indokok: A bírói gyakorlat a gépkocsi üzembentartóját vétkessége nélkül is terhelő kártérítési felelősségre nézve a gépkocsiközlekedés másokra veszélyes voltának felismerése alapján általában azokat a szabályokat alkalmazza (P. H. T. 185., 549. sz.), amely szabályokat az ugyancsak veszélyes üzemű vaspályákra az 1894 : XVIII. t.-c. foglalt magában. Az utóbbi törvényben a vaspályákra kimondott felelősségnek kiterjesztését tehát az elbírálást kívánó esetnek hasonlósága, vagyis az a megfontolás hozta magával, hogy a veszélyes üzem fenntartója hibája nélkül is éppenügy felel az üzeme folytatásábál másokra háramló kárért, mint az említett törvény értelmében a szintén veszélyes üzemű vaspályavállalatok. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi vállalatokra kimondott felelősségnek szigorúbb voltával és a mentesítő bizonyítás terhének a vállalatra hárításával függ össze a törvény 9. §-ának a kártérítési követelés elévülésére vonatkozó rendelkezése, mert nem a balesetért felelős vállalattól függ, hogy mentesítő bizonyítékait perben mikor érvényesítheti, tehát az elévülésnek rendes határideje mellett könnyen kerülhetne a méltányossággal ellenkező abba a helyzetbe, hogy bizonyítékaitól, hacsak előleges bizonyításra nem volt módja, végképp elesik. Az említett törvénynek rendelkezései tehát nem hagynak fenn kétséget a törvényhozónak ama szándéka felől, hogy a szigorúbb felelősséget rövidebb elévülés alá akarta vonni. Már ebből következik, hogy ahol a felelősségre a többször említett törvény 1. §-ában foglalt jogszabály kiterjesztésének van helye, ott nem lehet mellőzni az elévülésre vonatkozó rendelkezés (9. §.) alkalmazását sem. A bírói gyakorlat a villamos vasutak ellen érvényesített hasonló követelésekre az említett 9. §-t már régebb idő óta kifejezetten alkalmazza is (P. H. T. 558. sz). Az úgynevezett tárgyi felelősség körében egyébként újabb jogfejlődésünknek is általában az az iránya, ami kitűnik abból, hogy a légi közlekedésről törvényes felhatalmazás alapján kiadott 10,270/1922. M. E. számú rendelet 19. §-ának utolsó bekezdése ugyancsak három évi elévülési határidőt állapít meg. Ezeknél fogva a fellebbezési bíróság az anyagi jognak megfelelően döntött, amidőn a keresetet elévülés okából elutasította. Ugyanis a felperes 1914. jan. 15-ik napján szenvedett balesetet,