Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

34 Magánjogi Döntvénytár. hassa, éppen úgy joga van ehhez uiszonos végrendeletnél is a túlélő házastársnak. (Kúria 1926. nov. 25. P. I. 2380 1926. sz.) A kir. Kúria: A felperesek csatlakozási kérelmét visszautasítja s a fellebbezési bíróság ítéletét csak az elsőrendű alperes felülvizsgálati kérelme folytán vizsgálván felül, azt megváltoztatja, a néhai özv. K. Antalné szül. T. Rozál által Szegeden az 1919. szept. 11. napján és Sándorfalván az 1924. jan. 9. napján alkotott írásbeli magánvégrendeletet az elsőrendű alperessel szemben érvénytelennek nyilvánítja és kimondja, hogy özvegy K. Antalné hagyatéka az általa és férje által Sándorfalván 1902. jan. 10-én alkotottt kölcsönös végrendelet alapján lesz rendezendő. Indokok: A Sándorfalván 1902. évi január 10-én kelt s a keresethez A) alatt másolatban mellékelt kölcsönös végrendelet szerint K. Antal és neje T. Rozál Összes ingó- és ingatlan közös vagyonukra egymásnak holtigtartó haszonélvezeti jogot rendeltek, a mindkettőjük elhalálozása után maradó minden ingó- és ingatlan vagyonukat pedig osztatlanul és a rajta levő teherrel két fiúgyermeküknek, K. Józsefnek és K. Antalnak hagyták örök tulajdonul, azzal a kikötéssel, hogy abból mindkettőjük halála után öt év leforgása alatt leánygyermekeiknek, K. Annának és K. Marinak fejenkint 4000 koronát kifizetni, K. Julis férj. Ö. Istvánné részére pedig, — aki tőlük már kapott 1000 K-át — 3000 K-át, valamely teljesen megbízható takarékpénztárban elhelyezni tartoznak azzal, hogy a tőke K. Juli által fel nem vehető, hanem annak csak a kamatját élvezi addig, míg él; halála után pedig, ha leszármazó örökösei maradnak, azok, s ha nem maradnak, a letevő K. József és K. Antal fogják azt örökölni. A nevezett házastársak kölcsönös végrendeletének ebből a tartalmából kitűnik, hogy ez a végrendelet nemcsak kölcsönös, hanem egyúttal viszonos (korrespektiv) is, amennyiben abban a közösen végrendelkező házastársak mindkettőjük halála után megmaradó összes vagyonukról, mint egységes egészről teljesen azonosan rendelkeztek, s kölcsönösen ugyanazokat és azonos részesítéssel nevezték ki örökösökül; tehát a rendelkezésekben nyilvánuló egységes és összefüggő akaratelhatározásra tekintettel föl kell tenni, hogy közülök mindegyik csak azért rendelkezett úgy, amint azt a kölcsönös végrendelet feltünteti, mert így rendelkezett a másik is, s hogy abban az esetben, ha ez nem rendelkezett volna ilyen módon, házastársa sem úgy tette volna meg a maga rendelkezését, mint ahogy n végrendelet tartalmazza, vagyis, hogy a házastársak egymásra tekinlőleg, tehát viszonosan s egy akaratelhatározással tették meg halál esetére szóló rendelkezéseiket. Téves ennélfogva a fellebbezési bíróság ítéletének az a jogi álláspontja, hogy a közös végrendelet nem tartalmaz olyan köl-