Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

00 Magánjogi Döntvénytár. kézbesítésétől számított kettő, négy és hat hónap alatt, továbbá mind a három bíróság előtt felmerült költség fejében 200 pengői 15 nap alatt megfizessen. Indokok: A meg nem támadott tényállás szerint a felperes 1909. évben eladta a testvérének, az alperesnek a szülői után várható örökséget, mintegy 14,500 négyzetöl ingatlant 6000 K-ért, mely vételár összegét azonban 1911. évben közös megállapodással 7000 K-ra felemelték. Ez a vételár az apa halála után egy év alatt, tehát 1924. évi november hó 20. napján volt fizetendő. Az alperes 1917. évi október hó 24-én 500 K-át, 1917. évi december 22-én 100 K-át, 1918. évi március 2-án 400 K-át, 1918. évi június U-én 400 K-át, 1920. évi január 16-án 2000 K-át, 1920. évi április 29-én 1000 K-át és 1920. évi augusztus 18-án 2000 K-át — a jelen per megindítása előtt tehát összesen 6400 K-át — a kereset beadása után 1924. évi nov. 19-én pedig 600 aranykoronának megfelelő 10.200,000 papirkoronát fizetett a felperesnek. A felperes megtámadta a fellebbezési bíróságnak azt a megállapítását, hogy a felperes által a kereset beadása előtt részletekben felvett 6400 K-át az alperes a fent megjelölt vételár törlesztésére fizette és azt vitatta, hogy ő a kérdéses összegeket az alperestől kölcsön kapta. Minthogy azonban a fizetések idejében az alperes vételárral adósa volt a felperesnek, erre való tekintetlel pedig -— bár az alperes tartozása még nem volt esedékes — azt kell vélelmezni, hogy az alperes a kérdéses összegeket tartozásának törlesztésére fizette s minthogy a felperes ezzel szemben nem bizonyította azt a tényállítását, hogy Ő a szóbanforgó összeget kölcsön kapta, a kir. Kúria a fellebbezési bíróság megállapítását helyesnek fogadta el. A tényállás szerint a peres felek még az atyjuk életében megállapodtak, hogy a felperes a szülői ingatlanokból várható örökrészét átengedi az alperesnek, minek fejében az alperes arra kötelezte magát, hogy a felperesnek az apa halála után 7000 K-át fizet. Lényegében tehát ez a 7000 K a íelperesnek az egyenlő öröklés szem előtt tartásával készpénzben meghatározott örökrésze volt. Az említett összeg a felek megállapodása idejében aranyértéket képviselt. Az alperes a kereset beadásáig erre az örökrészre több részletben 6400 K-t fizetett, a kereset beadása után pedig 600 aranykoronának megfelelő összeget. Ennek folytán a fellebbezési bíróság azt állapította meg, hogy az alperes teljesen kifizette a tartozását. A korona vásárlóerejének időközben beállott romlására tekintettel azonban a felperes a kereset beadása előtt fizetett 6400 K-