Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

Magánjogi Döntvénytár. 85 szerint az alperes a házasbelsőség jelzálogjogilag biztosítóit vételárát már a házasság tartama alatt fizette ki, mert az a körülmény, hogy a házastársak egyikének a házasságkötéskor különadóssága volt, a házasságkötése előtt szerzett ingatlan különvagyoni jellegét nem szünteti meg, hanem csak arra ad jogot, hogy az alperes különvagyona a házasság megkötésekor volt adósságainak az összegével a közszerzemény javára apasztassék abban az esetben, ha ily közszerzemény van és a különvagyon tehermentesítésére a közszerzemény használtatott fel. Egyező azonban a felek előadása abban, hogy alperes a különvagyonához tartozó házasbelsőség vételárát a házasság tartama alatt a ház jövedelméből, tehát főszerzői jogánál fogva az őt illető szerzeményből törlesztette le, következőleg felperes ama kérelmének sem volt hely adható, hogy az alperes különadósságának kifizetésére fordított összeg minősíttessék a házastársak közszerzeményének. Alperes 51. sorszámú csatlakozási kérelmében elismerte továbbá, hogy a házasságkötést követő évben, vagyis az 1894. évi március hó 15-én vásárolta és egyedül felperes tulajdonául bekebelezett a békéscsabai 4944. számú betétben + 1. sorszám alatt felvett szántó 2600 aranykorona vételárát a felperes különvagyonához tartozó készpénzből fedezték, viszont a dobozmegyeri 3. sz. betétben A+l. sorszám alatt foglalt, 18 hold 900 négyszögöl területű ingatlan az 1895. júl. 31-én, tehát a felek házaséletének második évében kelt adásvételi szerződés alapján jutott 8960 aranykorona vételáron az alperes kizárólagos tulajdonába. A fellebbezési bíróságnak idevonatkozóan megállapított az az ítéleti tényállása ennélfogva, amely szerint a dobozmegyeri szőlő a házasság fennállásának 12-ik évében szereztetett, nyilván iratellenes, épp úgy iratellenes a fellebbezési bíróságnak az a megállapítása is, amely szerint nincs a perben bizonyíték arra, hogy az ingatlan vételárát alperes a felperesnek a házasságkötés idejében kézhez vett különvagyonából fizette ki. A 28. sorszámú előkészítő irathoz csatolt adásvételi szerződés tartalmából kitűnik ugyanis az, hogy felperes örökségi osztályrészül kapott 47 kishold ingatlanát és a tanyai épületekből ráhárult 1/3 részt 1894. jan. 17-én 16,200 frt 10 kr-ért, vagyis 32,400 K 20 f-ért a sógorának, Áchim Andrásnak eladta. Ebből a vételárból vevő 4000 K-át az adásvételi szerződésnek 1894. évi február hó 8-án bekövetkezett gyámhatósági jóváhagyásakor, 14,200 K át pedig 1894. november 2-án, míg a vételárnak hátralékos másik felét 1895. november hó 2-án volt köteles a felperesnek megfizetni. Felperes nem kívánta oly tényállásnak a megállapítását, amely szerint a vevő a szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének az abban meghatározott határidők alatt nem tett volna eleget, nyilvánvaló tehát, hogy felperesnek a dobozmegyeri szőlő megvételének idejében eladás útján értékesített különvagyonából 18,200 K készpénze volt. Ezzel szemben az alperes különvagyonának minősülő békéscsabai házasbelsőséget ugyanakkor jelzálogilag is biztosított 10,000 aranykorona vételárhátralék terhelte, melynek utolsó részletét a felek a becsatolt nyugta szerint csak két évtizedet meghaladó idő multán fizették ki. Eltekintve továbbá attól, hogy a fellebbezési bíróság jogszabálysértéssel mellőzte tényállásának a megállapításánál K. Endréné és özv. Á. Andrásné tanuk valló-