Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIX. kötet (Budapest, 1927)

Mayánjogi Döntvénytár. szete pedig megkívánja a teljesítést, miért is az ily igényekkel szemben azok különleges rendeltetése miatt nincs helye beszámításnak. (Kúria 1926. ápr. 28. P. í. 4982/1925. sz.) Indokok: A férj nejétől, ennek a házasság lartama alatt tanúsított s a férj előtt ismeretes magavisele miatt, ba ez különben nem volna is összeegyeztethető a hitvestársi hűséggel és a házassági viszonyból folyó egyéb erkölcsi követelményekkel, az özvegyi jogot csak akkor vonhatja el, ha a nőnek ez a magaviselete okul szolgálna a házassági kötelék felbontására is, s ha emiatt a férj a bontópert megindította, vagy a házassági életközösséget megszüntette, avagy ha a férj örökösei bizonyítják, hogy jogelődjük a bontópert azért nem indíthatta meg, illetőleg, hogy a házassági életközösséget nem szüntethette meg, mert őt ezekben tőle nem függő körülmények meggátolták. Önként következik ez a jogszabály abból, hogy az özvegyi jognak a házastársak életközösségében van a jogalapja. Ha tehát ez az életközösség a házastársak között a férj haláláig fennállottt akkor a túlélő feleségnek már ennél a körülménynél fogva a törvény alapján jogos igénye van az özvegyi jogra, annál inkább, mert ez lényegében folytatása annak a tartásnak, amelyben a férj vele közös háztartásban élő feleségét életében részesíteni tartozott. Annak a vizsgálása nélkül tehát, hogy a felperesnek az alperesek által felhozott s a tanúvallomások alapján tényként megállapított és általánosságban a végrendeletben is felemlített nyilatkozatai és cselekményei súlyuknál és jelentőségüknél fogva alkalmasak voltak vagy leheltek volna-e az örökhagyó és a felperes között fennállott házassági kötelék felbontására, azok alapján az alperesek, mint örökösök, sikeresen azért nem igényelhetik a felperest a törvénynél fogva megillető özvegyi jog érdemetlenség okából való megszűntének kimondását, mert a végrendelet tartalma szerint az örökhagyó tudott a felperes ténykedéseiről és magatartásáról s ennek ellenére azok miatt bontópert nem indított, azt pedig az alperesek nem is állították, s megállapítását sem kérték, hogy a kereset beadásában az örökhagyó akadályozva volt. Ily körülmények között pedig nem nyilvánvalóan helytelen az a ténybeli következtetés, hogy az örökhagyó a felperesnek az alperesek által panaszolt nyilatkozatokat és cselekményeket megbocsátotta. S ezen nem változtat az a tény, hogy az örökhagyó az 1917. évi november hó 10-én alkotott közvégrendelet 6. pontja szerint, az ott felsorolt okok miatt, nem kívánta semmiféle vagyoni