Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Magánjogi Döntvénytár. 73 zást a hitbizományi hatóságnak a jóváhagyása alá nem is bocsátották s ha telierképen a hitbizományi leltárba nem is vették fel: a kérdéses nyugdíjazó jogügylet, mint a gazdálkodás rendszerinti folytatásával járó ügylet az alperes jogutódokra is kötelezőleg kihat. II. (Kúria 1925. febr. 11. P. II. 4818 1924. sz.) Indokok: A tényállás szerint felperest — aki 1889. augusztus 1-től előbb mint alerdész, utóbb mint központi uradalmi erdész 29 éven és kilenc hónapon keresztül állott a pápa-ugodi hitbizományi uradalom szolgálatában — szolgálati szerződése alapján alperessel szemben nyugdíj illeti; a nyugdíjra való igénye úgy az 1907. október 20-án kelt, mint az 1917. nov. 9-én kelt kinevezési okirattal kifejezetten elismertetett; ez az igény pedig nem volt a nyugdíjszabályzat szerint alakított nyugdijalap jövedelmeire korlátozva, mert a hitbizomány birtokosának a nyugdíjszabályzatban foglalt az az intézkedése, hogy a nyugdíjak fizetése által az uradalomra háruló teher fedezetére a saját jövedelméből nyugdíjalapot alakított, felperesnek, mint nyugdíjra jogosultnak a szolgálati szerződésből eredő igényét nem érintette, azt olyan módon, hogy a nyugdíj fizetését csak a jelzett alapból követelhetné, nem korlátozta. Kitűnik ez abból, hogy gróf E. P. hitbizományi birtokos az 1907. július 3!-én kell rendeletével az alkalmazottak nyugdíját, amennyiben ez a nyugdíjalapból ki nem telt, a saját pénztárából biztosította; továbbá abból, hogy a felperes nyugdíjának a nyugdíjalap által nem fedezett részét 1919. április 1-től 1922. március 31-ig terjedő időre alperes a saját jövedelméből fizette. Alperesnek az az ellenvetése, hogy a gróf E. P. ama nyilatkozata, amelylyel a nyugdíjakért a saját személyében is kötelezettséget vállalt — a hitbizományi bíróság jóváhagyása nélkül a későbbi hitbizományi birtokosokat nem kötelezi — nem fogadható el alaposnak, mert a hitbizományhoz tartozó vagyonnak haszonvétele a hitbizományi birtokost illeti, de viszont a birtok kezelésével és fenntartásával járó terheket ő tartozik viselni az alkalmazottak illetményeinek és nyugdíjának fizetésére vonatkozó kötelezettség pedig a hitbizományi birtok rendes kezelésével és fenntartásával kapcsolatban álló olyan kötelezettség, amely a hitbizományi bíróság jóváhagyása nélkül is érvényesen vállalható és az a későbbi birtokosra is kötelező, amint azt alperes is azáltal, hogy a felperes nyugdíjának a nyugdijalap által nem fedezett részét fizette, önként magára vállalta és kötelezőnek fogadta el. = L. fent 2., 32., 33. sz. 35. Nincs helye nyugdíjvalorizálásnak, ha a nyugdíjjogosultaknak még a nyugdíjuk értékromlása mellett is megadatott az az élethelyzetük, amely őket a birtok kezelésében bekövetkezett változással elvesztett állásukkal kapcsolatosan veszendőbe ment nyugdíjvárományuk iránt a jogosan követelhető volt mérték erejéig kellően kárpótolta. (Kúria 1925. jan. 22. P. II. 3362/1924. sz.) Indokok: A tényállás szerint az alperes azt a birtokát, amelyen gazdatisztjeiül a felperesek nyugdíjjogosultság mellett életfogytig szóló tartamra akalmazva