Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Magánjogi Döntvénytár 11 az következik, hogy az okirat nem tartalmazhat kevesebbet, mint amennyi az ügylet érvényes létrejöttéhez elengedhetetlenül szükséges (úgynevezett lényeges kellékek — essentialia negotii). Hogy melyek ezek a kellékek, az a fennálló anyagi jognak az egyes ügyletekre vonatkozó rendelkezései szerint dől el. Ami különösen az ingatlanelidegenítések körében leggyakoribb, tehát legfontosabb ügyletet, a vételt illeti, erre nézve irányításul szolgál az 1875. évi XXXVII. t.-cikkbe foglalt kereskedelmi törvénynek 336. §-a. Ismeretes ugyanis, hogy ez a §. nem mint különös kereskedelmi jogszabály szerepel az 1875: XXXVII. t.-cikkben, hanem tételes magánjogi törvénynek hiánya miatt mint általános magánjogi szabály került több hasonló jogszabállyal együtt a kereskedelmi törvénybe. Az idézett §. pedig úgy rendelkezik, hogy «a vétel megkötöttnek tekintetik, ha a felek úgy a vétel tárgyára, mint az árra nézve megegyeztek)). E §-nak megfelelő alkalmazása tehát arra az eredményre vezet, hogy nemcsak kereskedelmi árú, hanem bármely ingó vagy ingatlan dolog vétele tárgyában a jogügylet már azzal létrejön, ha a felek mind a vétel tárgyára, mind az árra nézve megegyeztek és a jogügylet létrejöttét egyébre vonatkozó megegyezéstől függővé tenni nem kívánták. A vétel tárgyára és az árra vonatkozó megegyezés lesz tehát a vételről szóló okiratnak minden esetben szükséges legkisebb tartalma, vagyis általánosabban és az átruházást tárgyazó egyéb ügyletekre is kiterjedően kifejezve: a tartalom legkisebb mértéke az, hogy az okirat magában foglalja az ingatlannak, mint az elidegenítés tárgyának és az ellenszolgáltatásnak megjelölését. Amennyiben pedig oly ügyletről van szó. amelyben az átruházás egészen vagy részben ellenszolgáltatás nélkül történik, szükséges, hogy ez a körülmény is kitűnjék az okiratból. A most előadottak szerint legkisebb tartalomként megkívánt kellékek azonban egyúttal elegendők is, kivéve, ha a felek maguk tették függővé az ügylet érvényességét attól, hogy a megállapodás minden része írásba foglaltassék. Ezen az utóbb jelzett eseten kívül ugyanis semmi sem indokolja, hogy az ügylet az érvénytelenség súlya alá essék, mert akár az ügyleti akaratnyilvánítás komolysága, akár az ingatlanforgalom hatósági ellenőrzésének könnyítése legyen az írásbeli alak célja, az ügylet lényeges kellékeit magában foglaló okirat mindakét célnak egyaránt megfelel. A felek pedig ily módon nincsenek elzárva attól, hogy az okiraton kívüli egyéb megállapodásaikat — ha vitássá válnak — bármi módon bizonyíthassák, ha pedig egyéb megállapodásokat nem is létesítettek és akaratukból nem lehet arra következtetni, hogy ily megállapodások létrejötte előtt az ügyletet nem kívánták megkötöttnek tekinteni, úgy az anyagi jognak szerződéstpótló (diszpozitív) szabályai nyernek alkalmazást.