Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVII. kötet (Budapest, 1925)

Magánjogi Döntvénytár. 47 ták; egyik tulajdonostárs sem követelheti a többitől, hogy a telekkönyuileg még fennálló tulajdonközösséget akár a természetben már létesített osztálytól eltérő testi elkülönítéssel, akár pedig árverés útján szüntessék meg. (Kúria 1923. dec. 12. Rp. V. 6884/1923. sz.) Indokok: A. peres eljárás során kihallgatott Cs. Mihály tanú — az alperesek jogelőde — azt igazolta, hogy ő testvérével Cs. János felperessel kihallgatását (1914. nov. 3.) megelőzőleg vagy 13 év előtt, a kérdésben forgó ingatlanra nézve végérvényesen megegyezett a tekintetben, hogy az ingatlannak, mely részei fogják illetni a tanút s illetőleg a felperest és hogy mely részeket fogják azontúl is közösen használni. Cs. Mihály tanú igazolta azt is, hogy ő a fentebb említett egyezség szerint neki jutott ingatlanrészt, vagyis amit használt, adta el Z. János elsőrendű alperesnek és időközben elhalt feleségének R. Juliannának vagyis a másod-, illetve harmadrendű alperesek jogelődének. Nem vitás tény, hogy Z. János és felesége, akik Cs. Mihálytól az ingatlanból ezt illető részt 1903. március hó 26-án kelt szerződéssel vették meg, a vétel óta az ingatlannak azokat a részeit használták és használják, amelyeket Cs. Mihály az egyezség óta birtokában tartott, a közösben maradt részeket pedig (pitvar, konyha, kapubejáró, udvar, illetve ennek épületekkel és trágyadombokkal el nem foglalt része) ugyancsak felperessel közösben használták és használják akként, amint azokat Cs. Mihály használta a megosztásra vonatkozó egyezség óta. . . . Figyelembe véve még azt is, hogy bár alperesek az ingatlant még 1903. március havában az előző megosztás szerint vették birtokba, felperes a birtoklásnak ezen módját egész a jelen per megindításáig (1914. március 12.), yagyis 11 éven át tűrte, továbbá, hogy a szakértő véleményéből kitűnőleg az összesen 289 négyszögöl területű ingatlanból — a közösben maradt részektől eltekintve — a felperes 80 négyszögölet, az alperes pedig 78 négyszögölet bír és használ, tehát a részeknek majdnem azonos nagysága is a végleges megosztás valószínűsége mellett bizonyít; s'végül, hogy ugyancsak a szakértő véleménye szerint a felek a célszerű használatban csupán a pitvart és a konyhát illetőleg vannak akadályozva, mert ezek közössége még akkor sem lenne célszerű, ha nem perben álló felek használnák; egyebekben azonban a felek a telek és épületek célszerű használatában a közösség miatt akadályozva nincsenek, feltéve, hogy gazdasági eszközeikkel és állataikkal az udvaron való közlekedést nem gátolják. Ez utóbbi azonban — mint nem a közösségből szükségkép következő, hanem a felek egyéni akaratától függő körülmény — természetesen a célszerű használatnak tárgyi akadálya nem lehet: a kir. Kúria azt állapítja meg, hogy a keresetben említett ingatlan természetben való megosztására nézve még 1901. év körül az akkori telekkönyvi tulajdonosok, vagyis Cs. János felperes és Cs. Mihály alperesi jogelőd között létrejött és most is fennálló tényleges megosztás végleges megosztás jellegével bírt, yagyis, hogy mindkét fél a neki jutott részt tulajdonának tartotta és tekintette. A megosztásnak ily végleges minőségén nem változtat az a