Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVII. kötet (Budapest, 1925)

Magánjogi Döntvénytár. 85 számíttassék ki. Ez a körülmény ugyanis a jelen esetben nemcsak azért nem bír jelentőséggel, mert a kir. Kúria több esetben s főleg az ingatlanok vételárára, illetve ennek különbözetére vonatkozóan sem jelöli meg a kiszámítási alapot, hanem főleg azért, mert egyfelől a fellebbezési bíróság által megállapított tényállás szerint alperes egyáltalában, vagyis semmiféle alapon sem akarta megtéríteni a szóbanforgó különbözetet s a pénzösszeget is csak azért helyezte bírói letétbe, mert felperesek az értékkülönbözet megtérítése nélkül azt elfogadni nem akarták és mert másfelől alperesnek tudnia kellett, hogy bármely alapon is számítja ki az értékkülönbözetet, ennek felajánlásával teljesítési kötelezettségének megfelelően telt volna eleget, ő azonban egyáltalában semmiféle számítási alapra helyezkedni nem akart. Ami alperesnek a korona 1921. június 30-iki és 1923. március 8-iki értékének, illetve a koronaleromlás mérvének a megállapítása szempontjából emelt felülvizsgálati panaszát illeti, ez a panasz azért alaptalan, mert a perújítás előfeltétele: a szükségesség és az alperes részéről felajánlott teljesítés megfelelősége szempontjából ez elől az értékmegállapítás elől a fellebbezési bíróság azért nem térhetett ki, mert a fellebbezési bíróság csak ennek a megállapításával deríthette ki azt, hogy amit az alperes fizetésül felajánlott, az még a tizedrésze sem volt annak az értéknek, amit az «anyagi érdekkiegyenlítés» és az értékviszony egyenlősége alapján szolgáltatni volt köteles. A fellebbezési bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes nem hozott fel olyan adatokat és nem is állított olyan tényeket, amelyekből kiderülhetne, hogy a meg nem felelő értékű összeg felkínálását felperesek okozták. Ez a ténymegállapítás a per adataival nem ellenkezik, azt tehát, annál is inkább az ítélkezés alapjául kellett elfogadni, mert a per adatai szerint alperes sohasem akarta az opcionális szerződés kötésekor fennforgott pénzértéknek megfelelő pénzértéket szolgáltatni, ő 1919-ben is csak 170,000 K-t akart fizetni s ennyit is helyezett bírói letétbe, 1920. év április hó 28-án is még mindig az 170,000 K-ás alapon támasztott viszonkeresetet és csak 1921. év jún. hó 30-án volt hajlandó az aznapi értéket megadni, amikor is felperesek a kir. Kúria ítéletével megállapított tényállás szerint ezt az ajánlatot a kir. Kúria közbenszóló ítéletében közelebbről meg nem határozott «végső esetben)) elfogadták. Ezekből a körülményekből, valamint abból, hogy alperes tudta, hogy az alapítélet az érdekek és az ellenértékek egyenlőségét tartotta szem előtt és hogy a felperesek csak azért nem fogadták el a felajánlott fizetést, mert az még csak tizedrészét sem tette ki annak az ellenértéknek, amelyet neki kell szolgáltatni, a fellebbezési bíróság helye-