Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVI. kötet (Budapest, 1924)
Magánjogi Döntvénytár. 89 birtokra felperesek — illetőleg az általuk hozott vevő — részére és kötelezi magát tulajdonostársai nevében is, hogy arra az esetre, ha a 3. • . a. opciós levél alapján az ingatlan a holdanként megállapított 1600 korona vételáron eladásra kerül, felpereseknek 50,000 koronái fizet. A birtokot alperes és társai 4918. április 18-án kelt adásvételi szerződéssel adták el. E szerint felpereseknek korlátolt, csak 1918. február 23-ig terjedő, megbízásuk volt az eladásra, amely megbízás a kikötött határidő elteltével hatályát vesztette. Állítják ugyan felperesek, hogy alperes 1918. febr. 23-ika után is igérte a közvetítési díj megfizetését, ezt azonban a fellebbezési bíróság ítéletében foglalt ténymegállapítás szerint az alperes tagadásával szemben nem bizonyították. A fellebbezési bíróság csak azt fogadta el bizonyítottnak, hogy alperes a kérdéses időpont lejárta után érdeklődölt felpereseknél az eladás ügyében, amiből azonban a záros határidő meghosszabbítására, vagy a közvetítésre adott megbízás megújítására, helyesen következtetés nem vonható. A 3. és 4. V. alatt csatolt okiratok tartalmából sem vonható le az a következtetés, hogy peresfeleknek a záros határidő kitűzésével nem az lett volna a szándékuk, hogy annak eredménytelen elteltével a felpereseknek adott megbízás megszűnjék és hogy azzal a birtok megvételére vagy az eladás közvetítésére való kizárólagos jogot kívánták volna a felpereseknek biztosítani, ellenkezőleg a kérdéses okiratok egybevetett tartalmából a feleknek csak oly szándékára vonható okszerű következtetés, hogy alperes úgy a birtok megvételére való jogot, mint a közvetítésre vonatkozó megbízást, csak bezárólag 1918. február 23-ig adta meg felpereseknek és a közvetítési díjat csak arra az esetre igérte, ha a közvetítői működés a jelzett ideig sikerre vezet. A felpereseknek, kik nem hivatásos ügynökök és akik közvetítésért díjazást így rendszerint csak megbízás alapján követelhetnek, megbízatása a fentiek szerint 1918. február 23-án lejárván, a közvetítési díjra való igényük azon az alapon sem állapítható meg, hogy a birtok eladása a fellebbezési bíróság ítéletében foglalt ténymegállapítás szerint elsőrendű felperesnek arra a tényére vezethető vissza, hogy 1918. február havában Sz. Mihály az egyik vevő figyelmét a birtokra felhívta s a birtokot nevezettnek megvételre kínálta, mert ez a tény egymagában nem meríti ki a közvetítő ügynöknek díjazásra igényt tartható tevékenységét, miután még az sincs tényállásként megállapítva, hogy elsőrendű felperes tudomására hozta volna alperesnek, hogy a birtokot Sz. Mihálynak megvételre ajánlotta, tehát a közvetítői tevékenység lényege :
