Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XV. kötet (Budapest, 1923)

Magánjogi Döntvénytár. 41. A tulajdonosnak tulajdonjogából eredő igényét mindenkivel szemben, aki azt jogszerű alap hiányá­ban sérti, érvényesíteni joga van és ebből folyóan mindazokat a célra vezetőnek mutatkozó intézkedé­seket megteheti, amelyek szükségesek avégből, hogy a tőle jogellenesen elvont tulajdonát felkutathassa és visszaszerezhesse s az ilykép felmerült költség megtérítését a sértőtől követelheti. (Kúria 1922. január 26. P. VI. 2708/1921. sz.) A kir. Kúria: Felperes felülvizsgálati kérelme folytán a felleb­bezési bíróság ítéletét megváltoztatja és alperest végrehajtás terhé­vel arra kötelezi, hogy a felperesnek 40,000 K tőkét, ennek 1920. nov. l-jétől járó 5% kamatát és a 3990 K ügygondnoki díj beszá­mításával 9480 K elsőbírósági, fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költséget 15 nap alatt fizessen meg, stb. Indokok: A fellebbezési bíróság által megállapított és megtá­madás hiányában ehelyütt is irányadó tényállás szerint felperes több százezer korona értékű képeinek a külföldön való megőrzésével al­perest (berlini lakost) bízta meg. Alperes a képek eladására felpe­restől felhatalmazást nem kapott. Ennek dacára alperes megbíza­tása jogkörét túllépte és felperes tulajdonosi minőségét elhallgatva az említett képeket Berlinben jóval értékükön alul eladta.- Felperes, avégből, hogy az ilykép nyoma veszett képeinek hollétét megtudja és azokra vonatkozó tulajdonjogát érvényesíthesse, a képek felkuta­tásával dr. R. Vilmos ügyvédet bízta meg, kinek sikerült is azokat S. Frigyes berlini műgyűjtőnél feltalálnia és a berlini hatóságok által lefoglaltatnia. A most említett eljárásokért felperes dr. R. Vilmos ügyvédnek díjai és kiadásai címén összesen 40,000 K-t fizetett. E tényállás alapján felperes az alperes jogellenes magatartása folyományaként ezt a 40,000 K-t kártérítés címén érvényesíti az alperes ellen. A fellebbezési bíróság az alperes kártérítési felelősségét meg­állapította ugyan, mindazáltal felperest keresetével időelőttiség oká­ból elutasította azért, mert álláspontja szerint az a körülmény, hogy a képek felkutatására irányult eljárás a felperes érdekei szempont­jából mennyiben volt szükséges és eredményes, ezidőszerint meg nem állapítható. A fellebbezési bíróságnak ez a jogi álláspontja azonban téves*

Next

/
Oldalképek
Tartalom