Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XV. kötet (Budapest, 1923)

i Magánjogi Döntvénytár. nok is. De alaptalan a megállapított kártalanítás mérve ellen fel­hozott alperesi panasz is. Mert igaz ugyan, hogy felperesek a károsodás idejében káru­kat csak 10,400 K-ra tették és keresetüket csak ezen összeg erejéig indították és az is \ aló, hogy felperesek kereseti követe­lésüket a per folyamán azért emelték fel 20,000 K-ra, mert a kérdéses fehérneműnek beszerzési ára időközben annyira emel­kedett, de minthogy utóbb a szakértők az elveszett fehérneműnek 1919. évi november havi értékét 19,945 K-ára tették, mely összegre felperesek keresetüket szintén felemelhették volna, mint­hogy azonban a már előzőleg eszközölt felemelés indoka közöm­bös a felpereseket megillető kártérítés összegszerű megállapításá­nál : alperesnek ebben a részben is alaptalannak talált felülvizsgá­lati kérelmét szintén elutasítani s őt a Pp. 543. ,^-a alapján az okozott felülvizsgálati költségek viselésére kötelezni kellett. = A Kúria az üzletszerű letétbevétellel ^velejárónak tekinti a garancia­vállalást, vagyis a véletlenért való felelősség elvállalását (vis major kizárásával). Helyesebben : üzemi objektív felelősséget állapít meg az ilyen vállalkozó ter­hére. Színházi ruhatár : Mjogi Diár XII. 70. : szőnyegmegóvó Mjogi Dtár XIV. l\í.; kávéházi, fürdői stb. üzemek felelőssége. Mjogi Dtár XIII. 07. ; egyesü­let, nem felelős ruhatáráért, ha az nem vállalkozásszerűen van berendezve: Mjogi Dtár XIV. 0:5. — A lenti eset kiterjeszti az elvet a letéti szerződésen kívül a dolgok tisztításával vagy átalakításával foglalkozó üzemékre. Ez túlmegy a szerződésből általában folyó exeulpálási kötelességen és egyenesen tárgyi, üzemi felelősség a véletlenért, a vis major határáig (ellenk. ptk. bsz. 1344. §>. szerint). /. Gondnokság alá helyezés iszákos életmód alap­ján. — II. A tékozlás miatti gondnokság alá helye­zésnek az a célja, hogy az életmódja folytán költe­kezésekre hajlamosított egyén, úgy a saját, mint az általa eltartandó család érdekében a vagyoni pusztu­lástól megóuassék. (Kúria 1921. okt. 20. 1\ 111. 2434'1921. sz.) A kir. Kúria: A fellebbezési bíróság ítéletét megváltoztatja és F. Károly 45 éves, d—i születésű és lakos nyugalmazott vár­megyei irattárnokot az 1877. évi XX. t.-c. 28. §-nak c) pontja alapján tékozlás miatt gondnokság alá helvezi, a gondnokság alá helyezést a d-i 1024., 1025., 1027. és 1019. sz. tlkvi betétek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom