Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XV. kötet (Budapest, 1923)

Magánjogi Döntvénytár. nyert felhatalmazáson alapszik; b) ha célja nem a megszálló hadsereg szükségleteinek fedezése; c) ha a rekvirált dolgokért nem fizetnek készpénzzel vagy a lehelő legrövidebb idő belül beváltandó elismervénnyel. E szerint nem jogos tehát a rekvirálás egyebek közt akkor, ha célja nem a megszálló hadsereg szükségleteinek kielégítése volt, hanem az, hogy a megszálló hadsereg a rekvirált dolgokat harmadik személyekre ruházza át, például avégből, hogy ilyképpen kárpótlást nyerjenek olyanok, akiket valamely rekvirálás aránytalanul sújtott. Az ilyen rekvirálás a nemzetközi jognak és az 1913: XLIII. t.-cikknek még azért sem felel meg, mert a szabályzat fentebb idézett 46. cikkébe is ütközik, amely a magántulajdon tiszteletbentartását rendeli el, már pedig az 52. cikkben meg nem engedett rekvirálás jogtalanul nyúl a magántulajdonhoz és a 47. cikk kifejezett tilalmával sincs összhangban. Az idézett 52. cikkben foglalt abból a rendelkezésből, amely szerint «a községektől és a lakosoktól természetbeli szolgáltatások és szolgálatok csakis a megszálló hadsereg szükségleteire követelhetők)), levonható az a következtetés is, hogy az egyébként törvényszerű rekvirálás annyiban, amennyiben a megszálló hadsereg szükségleteit meghaladja, szintén jogtalan. Az ilyen jogtalanságból származó sérelem azonban bírói úton nem orvosolható, mert annak megállapítása, hogy mennyi valamely hadseregnek a szükséglete, nem bírói feladat és bírói úton szakszerűen meg sem oldható kérdés. Ellenben a bírói hatáskörben lehet, tehát kell is eldönteni azt a magánjogi kihatásai miatt jelentős kédést, vájjon jogos-e az olyan ellenséges katonai rekvirálás, amelyet nem a megszálló hadsereg szükségleteinek fedezése végett, hanem más célból rendeltek el. Erre a kérdésre a kir. Kúria jogegységi tanácsának a fentebb előadottaknál fogva tagadó értelemben kellett válaszolnia. IV. Az ellenséges katonai rekvirálás, amely letér a törvényszerűség útjáról, a fegyveres erőnek fenyegető veszélye alatt végbemenő, de legalább is önhatalmú, jogtalan támadás a tulajdon ellen. Európaszerte követett és nálunk a 2528/1916. M. E. számú (lg. Közi. XXV. évf. 8. sz. 301. I.) rendelettel belföldi jogszabályban is kifejezésre jutó nemzetközi jogi elv, hogy a katonai csapattestek, ha hazájuk határain kívül levő területekre kerülnek, ott a területenkívüliség jogát élvezik. Ez a jog illette tehát azokat az ellenséges csapattesteket is, amelyek Magyarországnak magyar közigazgatás alá tartozó egyes területeit annak idején megszállva tartották.