Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)

\ \ Magánjogi Döntvénytár. nem tették, hanem az 1920. február 7-én beadott keresetiéi a jelen pert tették folyamatba az alperes ellen. A jelen perben az alperes 1920. április 28-án viszonkereselet támasztott a felperesek ellen, amelyben az ingatlanok tulajdonjogának az ő javára 170,000 K vételár mellett leendő megállapítását kérte, utóbb pedig az 1920. május 28-án tartott elsőbírói tárgyalás során — alperes arra az esetre, ha az opciót — a bíróság felfogása szeriül — csak az értékemelkedésnek megfelelő összeg felkínálásával gyakorolhatná. 278,333 K erejéig beszámítási kifogást érvényesített felperesek keresete ellen, mert alperes a csatolt szakértői vélemények szerint ily értékű beruházásokat eszközölt a felperesek ingatlanaiba. A fellebbezési bíróság alperesnek a szerződés 11-ik pontjával szerzett jogát helyesen minősítette, a forgalomban is szokásos, de a szerződés más pontjában is ilyennek nevezett opciónak (vételi jognak). Ez a vételi jog oly eladási ajánlat, mely szerint a tulajdonos meghatározott időpontig az előre megállapított vételáron, valamely tüzetesen megjelölt dolgot átbocsátani köteles, ha az általa vevőként előre kiszemelt egyén a meghatározott időn belül kijelenti, hogy vételi jogával él és a megállapított vételárat megadni hajlandó. A vételi jognak abból a jogi fogalmából, hogy az lényegében eladásj ajánlat és hogy a vételár bizonyos időpontig előre meg van határozva, következik az az okszerű előfeltétel, hogy mindkét félnek lekötelezése attól van függővé téve, hogy az előre meghatározott időtartamon belül a kialkudott érdekkiegyenlítés ugyanaz maradjon. Amennyiben tehát a vételi jog gyakorlására kikötött időközben a pénz vásárló erejének a szerződés megkötésekor előre nem láthatott rendkívüli mértékű csökkenése folytán a gazdasági viszonyok oly lényeges változást szenvedtek a tulajdonos hátrányára, hogy emiatt a vételi jognak a szerződésben meghatározott vételár ellenében való gyakorlása a tulajdonos vagyoni romlását, vagy ezt megközelítő károsodását idézné elő, a vételi jog gyakorlására jogosultat pedig épen a most említett károsodásból kifolyó és ezért meg nem engedhető vagyoni előnyhöz juttatná, a bíróság a vételi jognak a szerződés értelmében való gyakorlásához jogsegélyt nem nyújthat és pedig annyival kevésbé, mert a szerződés létrejöttekor a szerződő felek mindegyike az anyagi érdekkiegyenlítést tartotta szem előtt és így nyilvánvaló, hogy mindkét fél a szerződést csakis ebben a feltevésben kötötte meg. Tekintve már most azt a köztudomású tényt, hogy az 1914. év óta vis major hatásával bíró közállapotok súlya alatt a vagyon-