Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)
90 Magánjogi Döntvénytár. De alapos a felpereseknek az a panasza is, hogy jogszabályt sért a fellebbezési bíróságnak a jogi döntése azért is, mert a h) alatti kötelező nyilatkozat az opció lényeges alkatelemeit mind nem tartalmazza. Ugyanis az opciónak ugyanazok az érvényességi kellékei, amelyeket az anyagi jogszabályok az ingatlanra vonatkozó adásvevési szerződés tekintetében megállapítanak. Az ingatlanra vonatkozó adásvevési szerződés pedig joghatályosan csak akkor jön léire, ha a felek nem csupán az adásvétel tárgyára és az árra, hanem egyúttal a jogügylet eg)éb lényeges körülményeire, különösen az ingatlan birtokára, az ingatlant terhelő követelés ki állal és mi módon való viselése rendezésére nézve is megállapodnak. Már pedig a felek a jelen esetben a birtokra, illetve birtok átadására nézve meg nem egyeztek, erre vonatkozóan a B) alatti okirat rendelkezést nem tartalmaz, már pedig ez a jelen esetben lényeges körülménynek tekintendő azért, mert a bérleti szerződés szerint az alperes az ingatlannak csak egy részét használja s ez a használat még az opció gyakorlására kikötött határidő előtt jár le; továbbá a B) alatti okiratban a terhekre vonatkozóan csak általános rendelkezés történi, holott a terhek mineműségére tekintettel azok viselése, illetve rendezése kérdésében részletes intézkedés lett volna szükséges; végül az opció gyakorlására engedett hosszú időre tekinleitel lényeges körülménynek tekintendő az ingatlant érhető veszély \iselésének a szabályozása is. Minthogy ezen lényeges körülmények tekintetében a felek meg nem egyeztek, jogos a leipereseknek ama kérelme, hogy az opciós jogügylet ebből az okból hatálytalannak mondassák ki. * * = További lépés az opció-engedés megszorítására irányuló gyakorlatban ; I. Staud Mjog Tára I. 1. sz. — Az opció tartalmi kellékeiről I, Mjogi Dtár XIII. öt. - A fenti eset folytán ezentúl kiskorú ingatlanára opciót csak úgy lehet megnyugvással szerezni, ha az opcióért a felek külön ellenértéket kötnek ki. Opciós vételár viszonya a háborús értékeltolódáshoz : I. fent 40. sz. a. 71 /. Örökösödési jogunk elvei szerint az örökösök a hagyatékra a talajdonjogot öröklési jogukból kifolyóan nyomban az örökhagyó halálával szerzik meg. — //. Egyes hagyatéki ingatlanokra vonatkozólag örököstársak közt tervezett átruházáshoz még