Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
Magánjogi Döntvénytár. 39 Indokuk: Felperes keresetet indított alperesek ellen a nagyapja Cz. J. által halála előtt egy nappal teli szóbeli végrendelet érvénytelenítése iránt, mert végrendelkező a szóbeli végrendelet kellékeit nem tartolta be. A keresetet pedig azért indította édesapja elsőrendű alperes ellen, mert néhai Cz. J. az 1906-ban közjegyzői végrendeletet telt s abban vagyona felét reá (unokájára) a felperesre, másik felét pedig fiára elsőrendű alperesre hagyta, hololt a szóbeli végrendelet szerint Cz. J. egész vagyonára egyedüli örökösül elsőrendű alperest tette. Sz, Cz. és Cz. tanúk azt vallották, hogy 1910 január hó 20-án mindannyiuk együttes jelenlétében Cz. J. épelmével azt a kijelentést tette, hogy a korábban a kir. közjegyző előtt tett végrendeletét meg akarja változtatni, egész vagyonát fiára az elsőrendű alperesre akarja hagyni, s evégből be szándékozik menni a kir. közjegyzőhöz; amennyiben azonban a kir. közjegyzőhöz nem mehetne, ez a kifejezett nyilatkozata az ő szóbeli végrendelete. Cz. J. a szóbeli végrendelet alkotását kövelő napon meghalt. Minthogy pedig ezek szerint Cz J. a szóbeli végrendelkezésre az 1876 : XVI. t.-c. 15. §-ában előírt s a végrendelet érvényességéhezszükségesalakikellékeket megtartotta, a 17. §-ban a végrendelet érvényességéhez fűzött feltétel pedig bekövetkezett, a kir. törvényszék a véerendelet érvényességét megállapítotla. (1913. júl. 15. 13,274/913. P.) A pécsi kir. tábla: Az elsőbíróság ítéletét indokaiból helybenhagyja. (1913. nov. 24. 2198/913.) A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét felhívott indokaiból helybenhagyja. - V. ö. Mjogi ülár II. 1(>8., IV. 243., 244. 34. Halálesetre szóló rendelkezésen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom utóörökösnevezést csak abban az esetben foglal magában, ha az meghatározón szeméig jauára szól. (Kúria 1914. nov. 10. 1922. 1914. P. sz. I. p. t.) A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletének a per főtárgyáról rendelkező részét, amelynek értelmében felperesnek özvegyi joga a v-i 279. számú telekjegyzőkönyvben A. I. 3. b) sorszám alatt felvett 16 holdra megítéltetett, helybenhagyja.