Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

Magánjogi Döntvénytár. bírtak; és mivel ezt a nemtudásukat nem teszi vétkessé a fel­peres által felhozott az a körülmény, hogy ők jelzálogjoguk szer­zése előtt nem kutatták és csupán emiatt nem állapították meg, mikép elsőrendű alperes a jelzett ingatlan hányadnak birtokában nem volt: másod- és harmadrendű alpereseket jóhiszemű jog­szerzőknek kell tekinteni. A 947/1888. I. M. E. számú szabályrendelet 8. $-a illető­leg a tkvi rendelet 150. §-a értelmében az a leghosszabb idő, mely alati a kilörlési kereset harmadik jóhiszemű jogszerző ellen megindítható, 3 év, mely idő annak a kérvénynek a benyújtásá­tól számítandó, melynek folytán a kitörlendő bekebelezés ren­deltelett. A 4572 1907. tk. sz. kérvény, melynek folytán a B. 8. alatti bekebelezés rendeltetett, az ökörmezői kir. járásbírósághoz mint tkv. halósághoz 1907. évi július hó 23-ik napján nyújtatott be, míg a jelen kitörlési kereset 1912. évi február hó 29-én, tehát ama kérvény benyújtásától számílolt 3 évet meghaladó idő után indíttatott meg, amidőn a kitejtettek szerint a keresetnek harma­dik jóhiszemű jogszerzővel szemben már helye nem lehetett. * * = Elvileg a súlyos gondatlanság is megállapítja a telekkönyvi jogszerző rosszhiszeműségét: Mjogi Dtár IV. 89., VII. 219., I. alább 15. sz. 15. Az elbirtoklás befejezése után a telekkönyvbe bejegyzett uolt tulajdonos ellen szerzett végrehajtási zálogjog hatálytalan, ha a végrehajtatónak az el­birtoklás megtörténtéről tudnia kellett. (Kúria 1914. szeptember 1. 2149/1914. P. sz. V. p. l.) Tényállás: A telekkönyvbe bejegyzett tulajdonosnak Z. Já­nosnak ügyvédje dr. B. J. — a jelen perbeli aiperes — költség­követelése miatt végrehajtást vezetett Z. Jánosnak arra az ingat­lan jutalékára, amelyet a jelen perbeli felperesek V. Zs, és V. A. már előbb elbirtokoltak. V. Zs. és V. A. pert indítottak dr. B. J. ellen a végrehaj ás megszüntetése iránt. A kir. Kúria az á-i 501. sz. telekjegyzőkönyvben . . . szám alatt felvett ingatlanból B) 1. és 4. sorszám alatt foglalt bejegy­zés szerint Z. János tulajdonául felvéve volt 2A-rész jutaléknak alperes részéről történt végrehajtás alá vonását megszünteti és

Next

/
Oldalképek
Tartalom