Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

Magánjogi Döntvénytár. viszonyt teremtett, amelynek rendelkezéseit sem kiegészíteni sem változtatni nem lehetne és amely szerint közönyös lenne annak vizsgálata: hogy az «eredeti» szerződés létre nem jötte a felek melyikének magatartására, vagy mulasztására vezethető vissza. Ez alapon a kir. Kúria elfogadja az elsőbíróságnak ítéleti indokolásában részletesen kifejtett azt a ténymegállapítását, amely szerint mindkét szerződő fél az eredeti szerződésbe oly módosításokat és kiegészítéseket kívánt felvétetni, amelyek lényegesek voltak és amelyek a másik félnek jogos érdekeibe ütköztek és amelyek az A) alatti szerződésbe lefektetett megállapodásokkal összhangban nem állottak ; ebből lolyóan e fogadja az elsőbíróságoknak a fentiekből vont azt a következtetését is, hogy az ((eredeti)) szerződés meghiúsulta mindkét fél hibájából származott; az ide vonatkozó érvelést azonban kiegészíti azzal, hogy a felperes kötelezve volt az ideiglenes szerződés VI. p. szerint arra is, hogy az eleven és holt fundus instructus leliári értékének felét a bérlet átvételekor 1909. október 1-én az alperesnek készpénzben kifizesse, ennek azonban a felperes a D) alatti okirat tartalma szerint eleget nem tett, sőt a felajánlott 1U évi haszonbért és óvadékot is — az alperes gazdatisztjének egyszerű visszautasítása után a közjegyzőtől nyomban visszavette, s egyetlen további lépést sem tett aziránt, hogy szerződésből folyó jogait az alperes ellen a saját részéről elfogadott és aláírt szerződésnek az alpereshez való megküldésével és a megfelelő pénzösszegeknek bírói letétbe helyezésével biztosítsa, holott az általa elfogadott és aláírt szerződés szövegéből voli volna megbírálható, hogy a felperes milyen tartalommal lelt volna hajlandó a szerződéshez hozzájárulni. Minthogy ezek szerint — amint ez már fentebb említve lelt — a tárgyalások félbeszakadása mindkét fel hibájából eredt, téves a felperesnek az a további álláspontja is, hogy annak továbbfolytatása, illetve a tárgyalás fonalának felvétele kizáróan az alperes kötelessége volt, mert ez a kötelezettség a felperest is egyaránt terhelte, ennek dacára pedig ő sem telt oly lépést, amelynek alapján a további tárgyalások eredményre vezethettek volna, hanem mindkét fél oly magatartást tanúsított, amelyből megállapítható, hogy egyiknek sem volt komoly szándéka az általa emelt akadályokat a megegyezés útjából elhárítani és a célba vett jogügyletet létesíteni. Ily körülmények között a felperes kártérítési jogosultságának a megállapítására hiányzik a törvényes alap; de viszont az alperes sem jogosult a felperes által kezeihez fizetett foglaló megtartására, amiért is a másodbíróság ítéletét ebben a részében helybenhagyni; az 5000 K foglaló és kamataira nézve azonban