Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

52 Magánjogi Döntvénytár. 45. Ingók tulajdona ajándékozás esetéten is csak tényleges átadással szerezhető meg. Az átadás nem történt meg, ha az ajándékozók az ajándékozott ingókat az ajándékozás után is épen úgy használ­ták, mint az ajándékozás előtt s nem történt az ajándékozók részéről olyan értelmű kijelentés sem, hogy ők az ajándékozott ingókat a megajándékozott nevében fogják bírni. (Igényper.) (Kúria 1914. dec. 29. 1914. G. 284. sz. II. p. t.) A kir. Kúria mint felülvizsgálati bíróság: Mind a két fél felül­vizsgálati kérelmét elutasítja. A fellebbezési bíróság meg sem lámadott tényállásként azt állapította meg, hogy felperes nagyszülei általánosságban kijelen­tették, miként a lefoglalt ingókkal azonos ingóikat fehéresnek ajándékozzák, s hogy az akkor még csak 13 éves felperes ezt a nagyszüleinek megköszönlette. Felperes álláspontja szerint ezzel a kölcsönös és egybehangzó akaratkijelentéssel a kereset alapját képezó' ajándékozási ügylet joghatályosan létrejött, mert akkor már felperes, habár korlátoltan, jogcselekvőképes volt, s mint ilyen jogokat visszleher nélkül, gyám­hatósági jóváhagyás nélkül is szerezhetett. Felperes e jogi állásponton azt panaszolja, hogy a fellebbe­zési bíróság a felperes keresetének részbeni elutasításával anyag­jogi szabályt, felperesnek az ajándékozási ügylettel az anyagjogi szabály szerint joghatályosan megszerzett tulajdonjogát sér­tette meg. Ez a panasz nem alapos, mert ingók tulajdona általában, az ajándékozási ügyletre is vonatkozóan csak tényleges átadással szerezhető meg. A fennforgó esetben pedig nemcsak hogy nin­csen a tulajdonszerzéshez szükséges átadás ténye megállapítva, sőt az ügyállásból kiletszően, a fellebbezési bíróság jogszabály­sértés nélkül az 1893 : XVIII. t.-c. 197. §-a értelmében, tehát itt is irányadóan tényállásként azt állapította meg, hogy Sz. Gyula és neje ajándékozók az ajándékozott ingókat az ajándékozás után is épen úgy használták, mint az ajándékozás előtt s nem tör­tént az ajándékozók részéről olyan értelmű kijelentés sem, hogy ők az ajándékozott ingókát felperes nevében fogják tovább bírni. Felperes ezekből íolyóan a neki ajándékozott ingókra átadása

Next

/
Oldalképek
Tartalom