Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

Magánjogi Döntvénytár. 49 telken tartós célú épületet emel, személyes követelést nyer társ­tulajdonosai ellenében, az építéssel előállott értéktöbbletből rájok eső résznek a megtérítésére. A fennálló gyakorlaton alapuló jogszabály értelmében pedig a tulajdonközösség megszüntetése esetén a jogosult ennek a megtérítési követelésnek kielégítését társtulajdonosai osztályrészé­ből kívánhatja. Midőn tehát a fennforgó ügyben a felek között a tulajdon­közösség a közös ingatlanságnak árverése útján szünteltetik meg, az árverési vételár olyan megosztási módjának a megállapítása, mely szerint mindenik fél építése által előállított értéktöbblet az ő részére előzetesen megtéríttetik és csak az ezután mutatkozó vételármaradvány osztatik fel a társtulajdonosok közölt tulajdo­nuk arányában, annál kevésbbé sértheti a jelzálogos hitelezők jogait, mert a vételár megosztási módját megállapító jelen per­beli ítélet csak a peres lelek egymásközti viszonyában hatályos és hatálya nem terjed ki a jelzálogos hitelezők jogaira, melyek­nek elbírálása a per keretén kívül esik. Ennélfogva nem forog fenn szüksége annak, hogy a jelzálo­gos hitelezők a jelen perbe bevonassanak. A tulajdonközösség megszüntetése iránti perben hozott íté­let, amennyiben a közösség megszüntetését rendeli, egyaránt jogosítja és kötelezi úgy a felperest, mint az alperest. Ehhez képest az ítélet e tartalmának megvalósítására egyenlően kell a feleket feljogosítani és nincsen alap az alperes ebbeli jogának olyatén megszorítására, mely szerint ő csak akkor kérhesse az árverést, ha azt felperes az ítéet jogerőre emelkedésétől számí­tott J5 nap alatt nem szorgalazta. = Ad I. Dl III. folyam XXVII. 77. sz. — Ad II. V. ö. Dtár IV. fo­lyam II. 110. sz. 43. /. A tulajdonközösség megszüntetése és az ezzel kapcsolatos igények irányában az elévülés addig, amíg a közösség fennáll, kezdetét sem veheti. — //. Kölcsönös teljesítés vagyonközösség megszünteté­sénél. (Kúria 1944. nov. 17. 1018/1914. P. sz. I. p. t.) Magánjogi üönténytár. IX. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom