Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)
162 Magánjogi Döntvénytár. 127. Az elmebetegségnek a szerződés megkötésekor való fennforgása már magában véve minden körülmények között a szerződés érvénytelenségét nem vonja maga után, mert az elmebetegségben szenvedő egyén által alkotott jogügylet csakis akkor semmis, ha a beteg öntudatától és akaratképességétől meg van fosztva. (Kolozsvári kir. tábla 1914. január 26. 1913. G. 389/3.) A kolozsvári kir. tábla mint polgári felülvizsgálati bíróság: Alperest felülvizsgálati kérelmével eluiasítja. Indokok: A fellebbezési bíróság az elsőbíróság ítéletének indokaiban foglaltak elfogadása mellett azt állapította meg tényként, bogy a gondnokság alá helyezési iratoknál feltalálható orvosszakértői vélemény alapján az van bizonyítva, hogy a jelenben is gondnokság alatt álló s e perben a gondnoka által képviselt felperes veleszületett tájkori hülyeségben (cretinismus) szenved és ennek következtében lett az 1877: XX. t.-c. 28. §-ának a) pontja alapján gondnokság alá helyezve, amiből folyóan a bíróság kizártnak tekintette azt, hogy a felperes az alperessel 1912. évi április hó 18-án kötött szóbanlevő adásvételi ügyletet öntudatosan és szabadakaratú elhatározás alapján joghatályosan megköthette volna. A fellebbezési bíróság saját külön indokolása szerint azért is állapította meg azt, hogy a leiperes a szerződés megkötése idejében eszének használatát nem bírta, mert szerinte a szakértői véleménnyel szemben a tanuk vallomásai nem nyújtanak meggyőző bizonyítékot arra, hogy az ügyletkötés idejében a felperes eszének használatát bírta volna, annál kevésbbé, mert B. D. lelkész tanú, akinél a felperes az utóbbi 12 év alatt többször volt napszámban, teljesen épelméjűnek nem tartotta és a megnevezett másik két tanú tompaagyünak ismerik őt. Az a kérdés, hogy valamelyik szerződő félnek a szerződés létrejötte idejében az ő elmelehetsége olyan mértékben volt megzavarva, hogy emiatt akaratának szabad elhatározási képességével nem bírt, tisztán ténykérdés, melynek megállapítása a perben a bíróság feladata s a cselekvőképesség hiánya nem füsg az illető szerződő félnek gondnokság alá helyezésétől, ami a jelen esetben csak 1912 november 24-én, tehát a szerződés kötésétől számítva hét hó múlva következett be.