Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)
88 Magánjogi Döntvénylár. a házasság okából ajándékozta meg, tekintettel továbbá arra, hogy ez a házasság a H. T. 77. §-ának a) pontja alapján az alperes hibájából bontatott fel, tekintettel arra is, hogy a kir. Kúria álláspontja szerint hálállanság az ajándékozó szülővel szemben az, ha az ajándékozónak a fiával fennálló házassági életközösséget a megajándékozott elegendő ok nélkül megbontja, házastársál elhagyja és ezzel a házasság felbontására alapot nyújt, hogy továbbá a kir. Kúria álláspontja szerint ez a hálátlanság, figyelemmel a H. T. 89. ^-ában foglalt intézkedésnek az elhagyott férj szüleivel szemben való hasonszerű alkalmazására, elegendő okul szolgálhat a házassági életközösség tartama alatt és a házasság miatt tett ajándéknak a visszavonására, a másodbírósági ítélet megváltoztatásával alperest a felperestől ajándékul nyert 2162 K 50 f. érték megfizetésére kötelezni kellett. A válóper adatai szerint alperes a házassági életközösséget már a jelen per megindítását megelőző időben akként bontotta meg, hogy ez a megbontás a házasságnak az alperes hibájából (elbontására vezetett; ebből következőleg alperes az ajándékozott, de visszakövetelt érték visszatérítésével a kereset megindításakor késedelembe esett és mint késedelmes adós a késedelembeesés bői folyólag a törvényes késedelmi kamatot köteles megfizetni. = Dtár III. f. II. 128. 68. Ha az atya ellen megállapított tartásdíj vagyonhiány miatt tőle kényszereszközökkel sem hajtható be, abban az esetben, tekintet nélkül arra, vájjon ő egyébként keresetképes-e, beáll az anyának s illetve amennyiben a tartás ettől sem lenne kikényszeríthető, a nagyszülőknek fokozatos felelőssége. (Budapesti tábla 1914 február 20. 1913. G. 1290/3. sz.) A kir. ítélőtábla: A meglámadolt ítéletet feloldja s a kir. törvényszéket utasítja, hogy az eljárás folytatása ulán hozzon a felülvizsgálati költségek viselésének kérdésére is kiterjedő új határozatot slb. Indokok: A fokozatos tartási kötelezettségnek a gyámügyi törvény 11. §-ában foglalt szabályozása azt célozza, hogy a vagyontalan kiskorúak eltartása és neveltetése lehetőleg biztosít tassék; a törvény magyarázatánál tehát a kiskorú eltartásának és