Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

72 Magánjogi Döntvénytár. mégis elrendeltettek és foganatosíttattak, ezen alaki hiány miatt eredetileg érvényteleneknek tekintendők. Minthogy pedig P. J.-né az adás-vételi ügylet kötésekor és írásba foglalásakor teljesen vak volt, a nem közjegyzői okiratba foglalt ezen ügyletből kifolyóan alperes javára foganatosított tu­lajdonjogi bejegyzések alakilag érvénytelenek és törlendők volnának. Tekintve azonban, hogy az ügylet maga egyébként anyagilag érvényesen jött létre s így alperesnek ez alapon is joga volna tulajdonjogának megállapítását es bekebelezését szorgalmazni, a kir. tábla az elsőbíróság ítéletét ezen és egyéb indokai alapján hely­benhagyta, azonban a kötelesrész összegét 126 K-ban állapította meg stb. (1942 november 12. 4141/912. sz.) A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét azon változtatással hagyja helyben, hogy a kötelesrész összegét 131 K-ra felemeli stb. Indokok : Az ingatlanok átruházását tartalmazó jogügylet az alperes és az örökhagyó közt az alsóbíróságok helyes indokai szerint érvényesen jött létre, mert a vakok által kötött ügyletek érvényességhez nem szükséges közokirat ; az érvényes jogügylet alapján foganatosított telekkönyvi bejegyzés törlésének tehát helye nem lehet. A kötelesrészt Via részben kellett megállapítani stb. * * = V. ö. ad I. Dlár új folyam XXIV. lű. ; ad III Magánjogi Dlár VI -211., -21:;. 55. A telekkönyvi kérvényeket, a telekkönyvi rend tartás 129. §-a szerint, mindig világosan megenge­dőleg vagy elutasítólag kell elintézni. (Kúria 1913 december 17. 2852/1913. P. sz. V. p. t.) A kir. Kúria: A másodbíróság végzését megváltoztatja, a másodbíróság azon intézkedésének, mely szerint az érdemleges határozathozatal mellőzésével az elsőbíróságot új határozat hoza­talára utasította, helyét nem találja s a másodbíróságot a 750/1913. telekkönyvi számú kérvény feletti érdemleges határozat hozatalára utasítja; mert a telekkönyvi kérvényekel, a telekkönyvi rendtartás 129. §-a szerint, mindig világosan megengedőleg vagy elutasító­lag kell elintézni, szabálytalanul járt el ennélfogva a másodbíró­ság, amidőn a kérvényt fel'étlenül elutasító elsőbírósági végzéssel szemben annak megállapítása mellett, hogy a kérvény a csatolt kötelező nyilatkozat alapján a zálogjog előjegyzésére alkalmasnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom