Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

Magánjogi Döntvénytár. szerződésileg Kikötöd feltétele a k i népbank fizetésképtelen­sége — bekövetkezett s így az elsőbíróság a zálogjog előjegyzéséi a nevezett kezesek ellen azok ingatlanaira a telekk. nlis. 88. $-ának a) és </) pontja értelmében helyesen rendelte el. 52. Előjegyzett jelzálogjogon szerzett alzálogjogot az előjegyzés nem igazolása esetében a tkvi vend. 79. $-ára tekintet nélkül kelt törölni. (Kúria 1913 október 1. 2928/1943. P. sz. V. p. t.) A budapesti kir. tábla: Az előjegyzett zálogjog feltétlen ki­törlését elrendeli stb. indokok: A tkvi rend. 94. §-a s az 59. §. b) pont ren­delkezése szerint az előjegyzett zálogjog, illetve zálogjogi előjegy­zés csak utólagos igazolás leltétele alatt szolgálhat alapul dolog­bani jog (zálogjog) szerzésére, vagyis a zálogjogi előjegyzés által csak a zálogjog szerzésének a lehetősége biztosíttatik. Amennyiben tehát az előjegyzés igazolása be nem követke­zik, zálogjog tulajdonképen nem is szereztetett s így ez esetben az előjegyzett zálogjogra feltételesen, azaz az előjegyzés igazolá­sától függő joghatállyal szerzett alzálogjogok is tárgytalanná vál­nak, minélfogva az előjegyzett zálogjog kitörlésével egyidejűleg a tkvi. rendt. 75. §-ának analóg alkalmazása mellett az alzálog­jogok kitörlése is elrendelendő: ennélfogva az elsőbíróság vég­zését annyival inkább meg kellett változtatni, mert a tkvi. rendt. 79. §-ának szabálya az 59., 94. és 75. §-okkal való egybevetése szerint, csak az alzálogjoggal terhelt, de bekebelezett — és nem elő­jegyzett — zálogjog kitörlésére vonatkozik. (1912 november 21. 5975/912. sz.) A kir. Kúria: A másodbíróság végzését indokaiból helyben­hagyja. 53. A kir. Kúriának Sk. sz. polgári teljesülési hatá­rozatát nem lehet alkalmazni, amikor a tkvi rend. 74. §-a alapján jelzálogjoggal terhelt ingatlan talaj­donjogát az örökösök közt létrejött adásvételi ügylet folyományaképen közvetlenül az egyik örököstárs mint vevő szerezte meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom