Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

248 Magánjogi Döntvénytár. De habár a felebbezési bíróság a meghallgatott orvosszakértő véleménye alapján tényállásként azt is megállapította, hogy az elsőrendű felperes, akinek életkora oo—58 évre tehető, a nehezebb testi munkára nem képes ugyan, azonban korábbi foglalkozásának körébe vágó munkák elvégzésére nem képtelen s testi és szellemi ereje korának megfelelő, a másodrendű alperes pedig a háztartási munkát elvégezheti és igy az elsőrendű felperes a maga erejéből megélhet, ez a tényállás mégis nem alkalmas a felperesek tartás iránti igényének elutasítására. Ugyanis az alperesek nem is kívánták tényállásként megállapittaini azt, hogy a vagyontalan felperesek valamely olyan különös képzettséggel bírnának, amelynél fogva előrehaladott koruk mellett is magukat fentartani képesek volnának. De arra nézve sincs a tényállás megállapítva, hogy a felperesek vagyontalanságuk mellett is a maguk részére előbbi foglalkozásuknak megfelelő kereskedést berendezhetnének, vagy előrehaladt koruk mellett is kereskedői alkalmazást, vagy házmesteri állást szerezhetnének s ezekre a foglalkozásokra korlátolt keresetképességüket érvényesíthetnék. Ilyen körülmények között ki kellett mondani az alperesek tartási kötelezettségének beálllát a gyermekeik tartására szoruló felperesekkel szemben és ennek megfelelőleg a felebbezési bíróság ítéletét meg kellett változtatni. Ezen a döntésen nem változtathat az a további körülmény sem, hogy az elsőreudü alperes a felpereseknek természetben való eltartását a saját lakásában és háztartásában felajánlotta és hogy íelperesek ezt az ajánlatot el nem fogadták, mert a fenti módon természetben való eltartásuk elfogadásának megtagadására jogos okuk volt, amikor a felperesek mint szülők és az elsőrendű alperes mint gyermekük közötti viszony azáltal, hogy ez az alperes vagyontalan szülőit per utján kényszeritette házmesteri állásuk és lakásuk elhagyására, annyira fel lett dúlva, hogy békés együttlakás nem is remélhető, ennek jogi folyománya az, hogy a tartásnak pénzbeli egyenértékét követelni jogosultak a felperesek. Minthogy azonban a felebbezési bíróság téves jogi álláspontjánál fogva nem bocsátkozott a tényállásnak abban az irányban megállapításába, hogy a perbe vont alperesek mily vagyoni és jövedelmi viszonyok közt élnek, milyen összegű tartásdíj felel meg a felperesek társadalmi állásának és ezekhez képest tekintettel a többi négy perbe nem vont gyermekének vagyoni állására is, a perbe vont két alperest milyen mérvben terhelheti a pénzbeli tartás fizetése, ennélfogva a felebbezési bíróságot ebben az irányban további eljárásra és uj határozat hozatalára utasi-