Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)
Magánjogi Döntvénytár. nyesitésére meghatározott rövid határidőre alapított kifogása sem. A kötelesrész alapjául szolgáló vagyon meghatározásánál a sz— i 138. sz. telekjegyzőkönyvben foglalt külső birtok 2/3 részének értékét — miként az alsóbiróságok helyesen megállapították — az 1874. évi értékben kell fölvenni ; a másodbiróság azonban az 1889. évi értéket vette alapul (6986 K 2/s része = 4657 Kj; ennek a helyesbítéséül az 1874. évi 6282 K érték 2/s része fejében 4188 K-t kellett beállítani, amihez képest az ingatlanok összértéke 82,684 K-t tesz. A másodbiróság hehesen számította a vagyonhoz a P. Á.-né B. I. által előre kapott értékeket, mert a perben nincs adat arra, hogy ő az örökségről lemondott, vagy az örökhagyó őt az örökrészére kielégítette, sőt az örökhagyó ugy a végrendeletben, mint az életjáradéki szerződésben ennek a leányának is még további értéket juttat örökség czimén és mert felperes a kötelesrész kiszámításánál ezt a testvérét is számba veszi (nem V*, hanem csak x/6 részt követel kötelesrész fejében), amiből következik, hogy a neki juttatott értékeket is számításba kell venni. Tévedett ellenben a másodbiróság abban, hogy a kötelesrész alapjául szolgáló vagyonhoz hozzászámította azt a 4000 K-t és 9200 K-t is, amely összegeket az elsőrendű alperes az életjáradéki szerződés alapján köteles fizetni a felperesnek és P. A.-né B. I.- nak, mert ezek nem az örökhagyótól előre kapott értékek, hanem az elsőrendű alperesnek adott vagyonból kifizetendő s így már abban számításba vett értékek. Ezekhez képest a kötelesrész alapjául a következő vagyon szolgál: Az elsőrendű alperes kapott: ingóságokban 5900 K-t, italmérési jog kártalanításban 4342 K 76 f-t, ingatlanban 82,684 K-t, összesen 92,926 K 76 f-t, amelyből fizetett 8000 K terhet, kapott tehát 84,926 K 76 f. tiszta vagyonértéket. Felperes kapott 14,000 K-t, P. Á.-né kapott 11,800 K-t, összes vagyonérték 110,726 K 76 f., amelyből a felperes kötelesrésze (Ve) 18,454 K 46 f., erre kapott 14,000 K, hiányzik tehát 4454 K 76 f.. amelyben az életjáradéki szerződésben irt, nem vitás 4000 K is benne van; mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával tehát a 4000 K-n felül csak 454 K 46 f.-t kellett a felperes részére feltétlenül megítélni. Minthogy azonban a felperes azt állította, hogy az elsőrendű alperes önállósításra még 4000 K készpénzt kapott az atyjától, s ennek a bizonyítására főesküvel kínálta meg az elsőrendű alperest, aki azt elfogadta, a főeskü le nem tétele esetére ebből az összegből is meg kellett Ítélni a kötelesrész kiegészi-