Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

210 Magánjogi Döntvénytár. Az alperes azzal védekezett, hogy szerinte a bíróság az ítélet hozatalánál helytelen jogi álláspontra helyezkedett, a törvényt helytelenül értelmezte, meri ugy a végrendelkező, mint az összes végrendeleti tanuk irni és olvasni tudnak, következőleg az idézett tcz. 5. §-a lett volna alkalmazandó, e §. rendelkezéseinek pedig az A) alatti végrendelet mindenekben megfelelő, s ekként a végrendelet annál inkább érvényesnek volt volna tekintendő, mert a törvény nem tartalmaz oly rendelkezést, hogy a tanuknak a végrendelet nyelvén kell irni és olvasni tudni. Habár kétségtelen, hogy alperes az idézett törvény rendelkezéseit helytelenül magyarázza, mert egyrészt végrendelkező a végrendelet magyar nyelvén irni és olvasni nem tudott, nyilvánvaló, hogy ő a végrendelet magyar nyelvével szemben, az irni és olvasni nem tudó végrendelkezőnek tekintete alá esik, hogy tehát amint azt a birói gyakorlat megállapította, az A) alatti végrendelet alaki kellékeinek megbirálásánál az idézett tcz.-nek nem az 5. §-a, hanem a 6. §-a alkalmazandó, és mert kétségtelen az is, hogy az idézett icz. 1. b) pontjában jelzett, s az A) alatti végrendeletnél fenforgolt esetben az idézelt tcz. 4. §-a értelmében, amint azt a birói gyakorlat megállapította, legalább két végrendeleti tanúnak kellett volna a végrendelet magyar nyelvén irni és olvasni tudnia, s annál is inkább, mert a törvény állal megkívánt két irni és olvasni tudó tanú ilyennek csak akkor tekinthető, ha azok a végrendelet nyelvén tudnak irni és olvasni, mivel csak azon esetben képesek ellenőrizni és tanúsítani azt, vájjon az írásbeli végrendelet tartalma a végrendelkező által kijelentett végakaratnak megfelel-e? Mindazonáltal az elsőbiróságnak a felperest keresetével elutasító ítélete helybenhagyandó volt, mert ha való lenne is, hogy az alperes tisztviselői állásánál fogva a megyei szabályrendelet értelmében Írásbeli magánvégrendeletnek dij ellenében való megszerkesztésére jogosult, sőt felhívásra esetleg köteles is, hogy tehát ez a ténykedés az alperes tisztviselői hivatásához tartozik, a fentebbiekből nyilvánvaló, hogy alperesnek a végrendelet megszerkesztése körül követett hibás eljárása, nevezetesen a törvény helyes értelme szerint, alkalmas tanuknak kellő számban való nem alkalmazása, a törvény rendelkezéseinek téves magyarázatán alapszik ; meri továbbá a törvénynek, habár téves és helytelen magyarázatán és értelmezésén alapuló ténykedés és eljárás, hacsak ez a magyarázat és értelmezés a törvény világos és határozott rendelkezésébe nem ütközik, sem tisztviselővel, sem más egyénnel szemben kártérítési kötelezettség megállapítására alapul nem szolgálhat; már pedig a végrendelet alaki kellékeiről szóló 1876. évi XVI. tcz. nem tartalmaz világos és határozott