Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)
200 Magánjogi Döntvénytar. indokok: A tanuk szerint a kiskorú felperesek jogelőde H. F., az édes anyja után megnyílt öröklési jogáról H. I. édesapa kívánságára azért mondott le, hogy H. F. adóssága miatt a hitelezők a hagyatékot meg ne támadhassák, s amint a hagyatéki tárgyalásról hazaértek, azonnal megállapodtak a nagykorú örökösök H. I. édesapával együtt, hogy H. F. anyai örökrészét éppen ugy kiadják, mint a többi gyermekét s erről később a 2. /. alatt okiratot állították ki, melyben a nagykorú örökösök s az édes apa részéről hasonló nyilatkozat foglaltatik. Ezekből megállapítható, hogy H. F.-nek az anyai örökségéről kielégittetés elismerésének formájába burkolt lemondása színleges volt s hogy erről a hagyaték felett egyezséget kötő öszszes feleknek s a saját személyében részt nem vett akkor még kiskorú H. J. a másodrendű alperes jogelőde törvényes képviselőjének, H. J. apának is tudomása volt. Az a kérdés, hogy a képviselő által kötött szerződés hatálya a szerződési akaratnak valamely körülmény tudása vagy vétkes nemtudása által mennyiben van érintve, rendszerint a képviselő személye szerint bírálandó el, a másodrendű alperes jogelőde törvényes képviselőjének a szinlegességről való tudomása tehát épp oly tekintet alá esik, mint magának a szerződő félnek tudomása. Az a nyilatkozat pedig, amelyet valamely szerződő fél a többi szerződő fél tudomásával színlegesen tesz, semmis, hatálytalan, s amint jogok szerzésének alapjául nem szolgálhat, épp ugy jogok megszüntetésére sem alkalmas. A másodrendű alperes, mint végrendeleti örökös tűrni tartozik, hogy jogelőde hagyatékából az a többlet kiadassék, amelyhez M. M. hagyatékából H. J. részint saját jogán, részint utóbb elhalt testvére jogán H. F. színleges lemondása folytán jutott. A lemondás szinlegességének következményeire nincs befolyása annak, hogy a lemondást a másodrendű alperes kiskorú jogelődének törvényes képviselője elfogadta, s az egyezséget a kiskorú érdekében a gyámhatóság jóváhagyta, a 2. 7. a. nyilatkozat pedig a kiskorú érdekében annak idején gyámhatóságilag jóvá nem hagyatott; mert a gyámhatósági jóváhagyás nem zárja ki, hogy a kiskorú érdekében eljáró törvényes képviselő szerződési nyilatkozatai arra alkalmas okból megtámadtassanak, a lemondás szinlegességéről való tudomás pedig alkalmas a törvényes képviselő ama szerződési nyilatkozatának megtámadására, amelyet a lemondás elfogadása iránt a kiskorú képviseletében tett, és mert a másodrendű alperessel szemben a H. F. anyai örökrészének kiadása iránt megállapított kötelezettség H. F. lemondásának színleg sségén és nem a 2. 7. a. foglalt kötelezé-