Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

196 Magánjogi Döntvénytár. azokat visszakapja, nem számithatott. Egyedül a nyugdíjigény elvesztése, tehát az az áldozat, mely a szolgálatból önként ki­lépni kívánó alkalmazottra nehezedik, ezt pedig az alkalmazott boldogulását lényegesen megnehezítő, aránytalanul súlyos áldozat­nak minősíteni nem lehet, mert a munkaadójánál nyugdijára nézve biztosítva lévő alkalmazott boldogulásának előmozdítása végett önként csak akkor változtatja szolgálatát, ha a kínálkozó uj állással járó előnyök kárpótolják őt addigi nyugdíjbiztosítása elvesztéséért is; és mert egymagában az a körülmény, hogy nyugdíjigény elvesztésének számításba vétele mellett ilyen uj állást nehezebben lehet találni, hátrányos ugyan az alkalmazottra, de boldogulását lényegesen még nem akadályozza. A dolog ily állásában tehát a felmerült elvi kérdést igen­lően kellett eldönteni annyival inkább, mert az ellenkező döntés a magyar törvényhozás felfogásával is ellentétes volna. A szóban­lévő kikötéseknek megtelelő intézkedések ugyanis helyet nyertek az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézetről szóló 1908. évi XL. tcz. 7. és 22. §-aiban és legújabban az állami alkalmazot­tak, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról szóló 1912. évi LXV. tcz. 6. és 30. §-aiban. Ez pedig bizonyossá teszi, hogy a magyar törvényhozás fel­fogása is az, hogy e kikötések az erkölcsi renddel ellentétben egyáltalában nem állanak. Magától értetődik, hogy ez a döntés nem érinti azt a kér­dést, hogy adott esetben a jelen döntés tárgyát tevő kikötés az alkalmazottra nézve a szolgálati belépés, vagy kilépés egyéb különleges körülményeit is figyelembe véve esetleg hatálytala­nitható-e ? Kelt Budapesten, a m. kir. Curia III. jogegységi tanácsának 1913. évi június 7-ik napján és az I. jogegységi tanácsnak 1913. évi június hó 21. napján tartott ülésében. Hitelesíttetett az I. és III. jogegységi tanácsnak 1913. évi június hó 30-án tartott ülésében. = Az ellentétes curiai és táblai felülvizsgálati tanácsi határozatok közöltet­tek Hiteljogi Dtár VI. 45. és 77. sz. eseteiben. — Ellenben I. Hiteljoyi Dtár VI. 9(>. sz. esetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom