Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

Magánjogi Döntvénytár. 197 IL Ferencz császár, mint magyar király által Bécsben 1792. évi augusztus 2-án kelt adománylevelével megerősíttetett; ezt az eredetben csatolt kiváltságos levelek is bizonyítják. E kiváltságos levelek tartalma szerint a felpereseknek a ius nundinale (vásárjog) adományoztatván, kétségtelen, hogy az adományozás hatásaként azokat a jogokat nyerték, amelyek az adományozott jog tartalmát képezik, vagyis a felperesek felruháztattak a vásárjogból folyó jogoknak a gyakorlására, nevezetesen a vásári helypénz szedésére. Kétségtelen azonban az is, hogy a felperesek viszont csakis a vásárjog tartalmát képező, most már egyedüli jogosítványnak gyakorlására, a helypénz szedésére tekintendők korlátozottaknak és pedig annál is inkább csupán a vásáron kirakott áruk után a helypénz szedésére, mert a kiváltság alapján szerzett jogok csak a nyert kiváltság keretében gyakoroltathalnak és ki nem terjeszthetők. A felperesek által keresetbe vett ama jognak a megállapítása tehát, miképp a vásári vámszedési jogukat — ugy mint eddig is — városba vezető utak végén felállított sorompóknál gyakorolhassák s a vásári vámokat ott szedhessék — nyilván meghaladja az adománylevél alapján nekik adományozott vásártartási jogban fentebb megállapított jogosítványokat. És mert a helypénz csak az árusításra szolgáló terület elfoglalásakor, nem pedig a helységbe való belépéskor szedhető — a felperesek által eddig érvényesített eljárás, mint a vásári jogban nem foglalt jogosultság, de a dolog természeténél fogva is — sem az adományozott vásárjoggal kapcsolatos és ezzel egy fogalom alá tartozónak, sem pedig a vásárjog tartozékaként nem minősíthető. Ezek szerint a felperesek a helypénzszedés módjának általuk egy emberöltőt meghaladó idő alatt ilyetén gyakorlására és gyakorlás utján történt megszerzésére, elbirtoklására, amelyet az adománylevél ama tételére alapítanak. «minden szabadságokkal és előjogokkal, mint egyéb szabad királyi városaink stb. vásárai tartatni szoktak)) annál kevésbé hivatkozhatnak, mert az a körülmény, hogy a felperes által felhozott Kolozsvár és Nagyvárad városok a V) és Z.) alattiak tanúságaként hasonlóan gyakorolták ebbeli, ugyancsak királyi adomány utján nyert vásárjogukat, annak megállapítása nélkül, hogy ezeknek az adománylevele a felperesekével egy időben kelt és a felpereseknek adott adománylevél kelte idejében is ugyanígy gyakorolták a vásárjogot, nem alkalmas és pedig annál is kevésbé, mert a felperesek maguk is a nekik adományozott vásárjogból kifolyó tulajdonképeni jogosítványt, vagyis a helypénzszedést az E) alatti