Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

Magánjogi Döntvénytár. 93 igényének érvényesítése iránt indított keresetével elutasító ren­delkezését, amennyiben keresetével 3—6 od rendű alperesek irá­nyában is elutasította, helybenhagyni kellett, mert ezen alpere­sek az özvegyi jog korlátozását sem külön keresettel, sem viszon­keresetlel nem kérvén, a felperesnek sem nyilt meg ahhoz valö joga, hogy ezen alperesek irányában a közszerzeményhez való igényét érvényesítse. Ellenben meg kellett változtatni az első­biróság ítéletét azon részében, melylyel felperest első és másod­rendű alperesek irányában is keresetével elutasította s fel­peresnek közszerzeményi igényét ezen alperesek irányában meg kellett állapítani; mert ezen alperesek a hagyatéki tárgyaláson tett nyilatkozatuktól eltérve, az özvegyi jog meg­szorítása iránt külön keresettel élvén, felperesnek is feléledt a hagyatéki tárgyaláson az özvegyi jognak az egész hagyatékra nézve történt átengedése ellenében nem érvényesített közszerze­ményi igény érvényesítéséhez való joga; mert továbbá a felperes és gyermekei közt utóbb sem jött létre az özvegyi jog gyakor­lásának módja és terjedelme iránt végérvényes olyan megálla­podás, amely egyszersmind a közszerzeményi igény érvényesíté­sének is útját állaná Minthogy az elsőbiróság a közszerzeményi igény érvényesí­tését czélzó keresetet igényjogosultság hiányából utasította el, ezen igénynek megállapítása mellett az elsőbiróság az igény ér­demében való határozat hozatalára volt utasítandó. Az elsőbiróság Ítéletének az özvegyi jog korlátozása iránt indított perre nézve tett rendelkezését hatályon kívül kellett helyezni, mert amennyiben a közszerzeményi igény érvényesítése czéljá­ból indított per valamely részben sikert eredményezne, ez a siker nemcsak az özvegyi jog terjedelmére, hanem azon vagyontárgyak mennyiségére és kijelölésére is befolyással lehet, amelyekre az özvegyi jog korlátozása helyet foghat s ezért a két peres kérdés egymással olyan szerves összefügésben van, hogy csak együtt és egységesen bírálható el. Egyébiránt pedig, ámbár az özvegyi jog korlátozásához való jog sem olyan megoszthatlanul egységes jog, hogy azt az özvegy ellen mindegyik örökös külön-külön is nem érvényesíthetné, mégis minthogy Cs. V. és Cs. E. a csupán özv. Cs. G.-né al­peres ellen az özvegyi jog korlátozása iránt indított perben a hagyatéki ingatlanoknak nem a tulajdoni aránynak megfelelő hányadrészek, hanem tüzetesen megjelölt egész és illetve tér­vázlat szerint lejegyzendő ingatlanoknak birtokukba adását kérik, a kérelem felett az örökös illetve tulajdonostársak perben állása nélkül, a keresettel czélzott módon a birtoklás kérdésében hatá­rozat nem hozható. (1910 szept. 7. 3846/910. sz. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom