Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
5 4 Magánjogi Döntvénytár. aláásást még akkor is folytatta, mikor munkástársai által ennek — a munka akkori állásához képest — veszélyes voltára figyelmeztetve lett; ezért az elsőbiróság ítélete helyben volt hagyandó. (1909 április 7. 420/909. sz.) A kir Curia : A másodbiróság Ítéletét helybenhagyja indokolásánál fogva és azért, mert a munka közben bekövetkezhető baleset elhárítása végett maga a munkás is kellő gondossággal és körültekintéssel tartozik eljárni. Minthogy azonban Sz. I. az ásást még akkor is folytatta, miután munkástársai őt ennek veszélyességére figyelmeztették, nyilvánvaló, hogy a baleset Sz. I.-t< a kellő gondosságnak az ő részéről való elmulasztása következtében, tehát saját hibájából érte; az ily körülmények közt bekövetkezett balesetért pedig a munkaadót felelősség nem terheli. * * = A napszámos az ily minőségben teljesitelt munka közben súlyos testi' sértést szenvedvén, a munkaadót emiatt felelősség és kártérítési kötelezettség, csak azon esetben terheli, ha azon sérelem az ő cselekményéből vagy mulasztásából eredt. Dtár uj f. XVII. 70. — A munkaadót nem lehet felelőssé tenni a munkást ért balesetért, ha a baleset a munkás saját vigyázatlanságának volt kövelkezménye és nem állapíttattak meg a munkaadó ellen oly tények, melyek szerint akár az 1893 : XXVIII. tcz. 1. §-ának rendelkezését megsértene, akár mint munkaadó, az általa alkalmazott munkással szemben a baleset következményeinek kötelességszerű elhárítását yagy enyhítését megakadályozta volna. Dtár III. f. IX. 56. — V. ö. a 29. sz. esetnél lévő jegyzetekkel. 31. A munkaadó felelősségét nem zárja ki a gépnek megfelelő védőkészülékkel való ellátása, ha az a baleset kizárására nem alkalmas és ha megfelelő munkaeszközökről nem gondoskodik és a balesetet ez tette lehetővé. (Curia 1909 november 30. 3358/909. sz. a. VII. p. L) A kir. Curia: A másodbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: Megállapítható, hogy a baleset akként történt, hogy midőn L. E. a körülbelül egy m. hosszú nyéllel ellátott gereblyével a gép alatt összegyűlt szecskát elhúzni akarta, a gép áttevő fogaskerekei L. E. ruhájának ujját és ezzel L. E. jobb' karját elkapták és összezúzták. Minthogy a tanuk vallomása szerint hosszú nyelű gereblye L. E. rendelkezésére nem állott, holott szabályszerű gerebíve