Meszlény Artúr (szerk.): Magyar magánjog. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat, magánjogi törvénykönyv szövegével és rendszerében. II. kötet. Jogforrások, személyi és családi jog (Budapest, 1928)
618 Gyámsági törvény. bek között úgy rendelkezik, hogy a „nagykorusításnak akkor van helye, ha a kiskorú saját ügyeinek vitelére elegendő képességgel és érettséggel bír," E rendelkezéssel tehát a nagykorúsítás kérdésében két sarkalatos és általános kellék domborodik ki: a képesség és érettség. A nagykorúsítás általános kérdésében ennélfogva e két feltétel képezhet csak önálló és egyúttal törvényszerű indokot arra, hogy a nagykorúsítás megadassék-e vagy pedig megtagadtassák? Kétségtelen ugyan, hogy e két feltétel a nagykorúsítandó összes életviszonyainak figyelembe vételével tehető csak bírálat tárgyává és így mindazon körülmények, melyek az érettségre és képességre okozati összefüggésüknél fogva befolyással lehetnek, a gyámhatóság részéről figyelembe veendők. Azonban a hasznosság, vagy a szükségesség, mint az érettséggel vagy képességgel okozati összefüggésben nem álló, tehát távolabbi feltételek a fentebb említett két törvényszerű feltétel mellett csak mint azokat támogató és megerősítő körülmények célszerűségi szempontból figyelembe vehetők ugyan és a törvényes kellékeken felül további indokul fel is használhatók, de mert a hasznosság és szükségesség önmagában véve önálló, törvényszerű indoknak az érettség és képesség fennállása mellett nem tekinthető, ennélfogva önmagában arra sem szolgálhat törvényszerű indokul, hogy ha a kiskorú ügyeinek vitelére egyébként elegendő képességgel és érettséggel bir, a nagykorúsítás csupán ezen szempontból tagadtassék meg. A törvényes rendelkezés ilyen értelmezésének folyományaként nem látok tehát ellentétet a nagykorúsítás kérdésében a 75.746/1911. számú és a 76338/1891. számú itteni rendeletekben elfoglalt álláspontok között, mert az utóbb hivatkozott számú rendelet szerint is a hasznosság és szükségesség, mint a képességet és érettséget kisérő és támogató célszerűségi kelléknek, de nem mint önálló indokul is felhasználható törvényszerű kelléknek mondatott ki. (B. M. 28.846/912., B. K. 1912. 210.) 5. §. Kiskorúak, életkoruk 18. évének betöltése után az atyának, illetőleg a gyámnak gyámhatóságilag jóváhagyott beleegyezésével önálló ipari űzhetnek s ez által teljes koruakká válnak. V. ö. alább 7. §.; fent I. 190. s k. 11. 1894: XXXI. t.-c. 130. §. Az 1877: XX. t.-c. 5. §-án alapuló teljeskoruság ... a jelen (t. i, a házassági) törvény alkalmazásában tekintetbe nem jön. 6. §. Kiskorúak, kik életkoruk 20. évét betöltötték, teljeskoruakká válnak, ha az atyai hatalmat gyakorló atya:
