Meszlény Artúr (szerk.): Magyar magánjog. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat, magánjogi törvénykönyv szövegével és rendszerében. I. kötet. Jogforrások, személyi és családi jog (Budapest, 1928)

72 Bevezető szabályok. Az ülésen az előadó ismerteti az ügy állását és felolvassa a netalán már hozott ellentétes határozatokat indokaikkal együtt, úgyszintén a netán beadott írásbeli véleményeket (10. §.). Az előadó után a koronaügyész vagy helyettese szólalhat fel, még pedig akkor is, ha Írásbeli véleményt adott. Ezután felszólalhat az az ítélőbíró, akinek a jogegységi tanács elnöke a felszólalást megengedte (10. §.). Az ülésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyben azt is meg kell említeni, hogy a koronaügyész vagy helyettese megje­lent-e s tett-e s minő nyilatkozatot. 12. §. A jogegységi tanács csak akkor határozatképes, ha az elnökön kivül tiz tag jelen van (Ppé. 74, §.). A tanácskozá­son és a szavazáson csak a jogegységi tanács tagjai lehetnek jelen, A tanácskozást az előadó kezdi meg, aki előadja a kérdés szövegére és eldöntésére vonatkozó javaslatát és indokait és felolvassa a jogegységi tanács döntvényének tervezetét. Előbb a birák, azután pedig a tanácselnökök szavaznak; a szavazást a rangban legifjabb kezdi; az elnök utoljára szavaz, A jogegységi tanács határozatát a szavazatok többségével hozza (Ppé, 74, §,). Akinek ellenvéleménye van, azt írásban beadhatja, A jogegységi tanács döntvényét meghozatala után az el­nök és a határozat meghozatalában résztvett valamennyi Ítélő­bíró vagy ugyanabban az ülésben, vagy pedig az elnök részé­ről, legfeljebb nyolc napra nyomban kitűzött másik ülésben alá­írásával hitelesíti, 13. §. A jogegységi tanács teljesen irásbafoglalt döntvényé­nek tartalmaznia kell: 1. A jogegységi tanács döntvényének sorszámát (14. §.) pl. ,,A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 1, számú polgári döntvénye", vagy: „A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 9. számú büntető döntvénye"; 2. a döntvénnyel eldöntött elvi kérdést; 3. a döntvény alapjául szolgáló ügyeknek ügyszám szerinti megjelölését; 4. az elvi kérdés eldöntését tartalmazó kijelentést „Hatá­rozat" felirattal; 5. az elvi döntés tüzetes indokolását „Indokolás" felirat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom