Meszlény Artúr (szerk.): Magyar magánjog. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat, magánjogi törvénykönyv szövegével és rendszerében. I. kötet. Jogforrások, személyi és családi jog (Budapest, 1928)

Magánjog forrásai. Szokás. 55 a királyi rendeletek és a m. kir. kormány rendeletei a Magyarországi Rendeletek Tára c. hivatalos gyűjteményben jelennek meg, melyet a belügyminisztérium (ill. az ennek kebelében működő „Országos Törvénytár" szerkesztősége) ad ki, E gyűjtemény azonban nem tartalmazza sem az összes királyi, sem az összes miniszteri rendeleteket. Valamennyi kir. minisztérium (a miniszterelnökség kivételével) külön időszaki lapokban teszi közzé rendeleteit, melyek azonfelül — bár nem teljes számban — a „Budapesti Közlöny"-ben is megjelennek. 3. A szokás. Hk. Előbesz. 10. cim. Mi a szokás és mik szükségesek annak megerősítésére? Most már a szokásról (consvetudo) kell értekeznünk. Holott is tudni való, hogy a szokás erkölcsökből származott az a jog, a mely, törvény hiányában törvény gyanánt szolgál. És egyre megy, hogy irásba van-e foglalva, avagy a meggyőződésben él; mivel a törvényt is az okosság javalja. Továbbá, ha a törvény az okosságon alapszik, akkor törvény mindaz, a mi az okosság szerint megáll: csakhogy a vallással megegyezzék, a rendhez illő legyen és az üdvösségre szolgáljon. Szokásnak mondjuk pedig a közönséges megszokottságtól, és emberi gyakorlatnak azért, mert közönséges gyakorlatban van, /. §. De a szokást (a mi célunkhoz képest) világosabban ekkép határozhatjuk meg: a szokás az a jog, melyet erkölcseivel hoz be az, a ki közhatalmával törvényt alkothat. Ezért esik a szokás is a jog elnevezése alá. És ha a fejedelem meghagyja, hogy a jogszabályok szerint kell ítélni, akkor a bíró meghozhatja ítéletét a szokás és az illető hely statútumai szerint is, A mint megfordítva, a szokás elnevezése alá esik a közönséges jog is. Miért is, ha ki keresetében szokást említ, az alatt úgy látszik a közönséges jogot is értette, 2. §. Helyi szokást akármely nép hozhat be. De hogy a szokás erőre .kapjon és erőben maradjon, arra egy és más szükséges. 3. §. Először: hogy okszerű legyen. Okszerű pedig akkor, ha a jog célja felé tör és halad. Az egyházi és isteni jognak célja a lélek boldogsága. A polgári jognak célja pedig a közjó. Ugyanazért a szokás, ha a. lélek boldogságára törekszik, az egyházi és isteni jog szerint okszerű; ha pedig az örökkévaló céllal ellenkezik, okszerűtlen, A polgári jog szerint pedig, okszerű a szokás, ha a közjóra törekszik. És mivel erre nézve nincsenek különös szabályok, rnondd, hogy a természeti joggal, a nemzetek jogával, vagy a tételes joggal nem ellenkező szokást, okszerűnek tekintjük. 4. §. De minthogy a jognak alapja az okosság, úgy látszik, hogy a joggal ellenkezésben, semmi szokás sem lehet okszerű. A különböző okok tekintetéből azt kell állítanunk, hogy valamely szokás okszerű lehet még okszerű törvény ellenére is. A honnét különböző célokat tekintve, két egymással ellentétes dolog is lehet egyszerre igaz; mint például: a házasságra lépés, vagy házas-