Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1944)
Utalvány. 209 HARMADIK FEJEZET. Utalvány. /. Javaslat 1697—1707. §§. 1697. §. Aki másnak — az utalványozottnak — írásban meghagyja, hogy harmadik személynek — az utalvanyosnak — pénzt vagy egyéb helyettesíthető dolgot szolgáltasson, és ezt az okiratot — az utalványt — az utalványosnak kiszolgáltatja, az ezzel felhatalmazza az utalványost, hogy a szolgáltatást a saját nevében felvegye és felhatalmazza az utalványozottat, hogy a szolgáltatást az 6 — az utalványozó — terhére az utalványos kezéhez teljesítse. 1698. §. Az utalványozott, hacsak az utalványozóhoz való viszonyából más nem következik, az utalvány elfogadására és a benne foglalt meghagyás teljesítésére abban az esetben sem köteles, ha az utalványozónak az utalvány tárgyával adósa. 1699. §. A meghagyás teljesítésével az utalványozott, ha az utalványozónak az utalvány tárgyával adósa volt s az utalványt erre hivatkozva intézték reá, a teljesített szolgáltatás erejéig kötelezettsége alól szabadul. Egyébként az utalványozott a meghagyás teljesítése esetében, hacsak az utalványozóhoz való viszonyából más nem következik, az utalványozótól megbízott módjára megtérítést követelhet. 1700. §. Amíg az utalványozott az utalványt az utalványos irányában el nem fogadta, az utalványosnak nincs követelése az utalványozott ellen. Az elfogadó nyilatkozatot az utalványra kell írni. Ha az utalványozott előbb fogadta el az utalványt, mint azt az utalványozó az utalványosnak kiszolgáltatta, elfogdása alapján kötelezettsége az utalványos irányában a kiszolgáltatás időpontjától kezdődik. 1701. §. Az elfogadás alapján az utalványos az utalványozóitól az utalványban foglalt meghagyás teljesítését követelheti. Szladits: Kötelmi jog III. 14