Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1944)

202 Társaság. E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóság­nak, mint rendőri büntető bíróságnak, a m. kir. állam­rendőrség területén az államrendőrségnek hatáskörébe tar­tozik. Az eljárást csak a 17. §. utolsó bekezdése alapján tett rendelkezés után elkövetett cselekmények miatt lehet meg­indítani. A jogerős büntető határozatot meg kell küldeni a m, kir. kincstári jogügyi igazgatóságnak, hogy a jelen tör­vény alapján megtehető esetleg szükséges intézkedések tárgyában javaslatot terjeszthessen elő. 19. §. E törvény életbeléptetésének napját a m. kir. minisztérium rendelettel állapítja meg.1) A 17. és 18. §. végrehajtása végett szükséges eljárási szabályokat a m. kir. belügyminiszter a m. kir. közgazdasági miniszterrel egyetértve külön rendelettel állapítja meg. Egyébként ezt a törvényt az érdekelt miniszterek hajtják végre. Ha a közgazdasági miniszteri állás nincs betöltve, a közgazda­sági miniszterre az ebben a törvényben ruházott hatáskört a m. kir. kereskedelemügyi miniszter látja el. A jelen tör­vényben meghatározott adminisztratív teendőket a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium személyzete látja el. Kelt Budapesten, 1931. évi június hó 30. napján. *J Az életbelépés napja az 538011931. M. E. számú ren­delet (R. T. 1453. oldal) szerint: 1931. október 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom