Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1944)
112 Díjkitüzés. //. Élő jog. Nincs jogszabály, mely valamely cselekmény véghezvitelére nyilvánosan kitűzött díjra nézve a célba vett eredmény létrehozatalában közreműködők között az osztály megejtését a közigazgatási hatóság hivatali teendői közé tartozónak kimondaná; következéskép figyelemmel arra is, hogy amennyiben a díjkitűző és a cselekményben résztvevők között az osztály iránt egyetértő megállapodás létesül, a díj kiosztása a díj kitűzőjét illeti, helyes jogi álláspontot foglal el a fellebbezési bíróság, amikor a díjat kiosztó főszolgabírót, a ténykedés körül csupán alperes mebízottjának tekintve, a főszolgabíró eljárásával a díjhoz való igényt elintézettnek nem vette, és a vitássá vált igényt a rendes bíróság által eldöntendőnek ismerte föl. Ehhez képest nincs elfogadható alapja annak az alperesi panasznak, mely szerint a fellebbezési bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy a főszolgabírónak a díj kiosztása iránt tett intézkedését rendes bírói úton felülbírálhatónak kimondta. Alaptalan továbbá az alperesnek az a panasza is, hogy felperesnek a kitűzött díj bármely részéhez való igénye azért sem volna bírói úton megállapítható, mert az ő részéről a díj kitűzése csak egyoldalú ajándékozási ígéret volt, melynek megvalósítása, úgyszintén az arra érdemesnek kijelölése és köztük a díj kiosztása egyedül az ő elhatározásnak voI1 fenntartva. Alaptalan ez a panasz azért, mert a díjkitűző a létrehozandó cselekmény, az arra kitűzött díj nyilvános közzététele időpontjától kezdve a díjjal mindazoknak adósává vált, akik közreműködésükkel a kívánt eredményt létrehozták, s bár az osztály megejtése őt illeti, ennek fent is érintett feltétele az, hogy közte és az osztály megtételéig jelentkezett igénylők között, annak szem előtt tartása mellett, hogy ha a célba vett eredményt többek közreműködése létesíti, a kitűzött díj őket közreműködésük arányában illeti, az osztály iránt egyetértő megállapodás létesüljön, mert ellenkező esetben az osztály megejtése bírói útra terelendő. (Bp. T. 141/1905.) A díjkitűző a létrehozandó cselekmény, s az arra kitűzött díj nyilvános közzététele időpontjától kezdve a díjjal mindazoknak adósává válik, akik közreműködésükkel a kívánt eredményt létrehozzák, s bár az osztálynak a közreműködők közti megejtése őt illeti, ennek feltétele az, hogy közte és az osztály megtételéig jelentkezett igénylők között az osztály iránt egyetértő megállapodás létesüljön, mert ellenkező esetben az osztály megejtése bírói útra terelendő. Ilyen esetben a díjkitűző a díjat az egyik jelentkezőnek csak a többi igénylőkkel szemben tovább is fenmaradó felelőssége mellett adhatja ki. A kitűzött díjra igényt tartó nemcsak a díjkitűzőt, hanem a díjra igényt taYtókat is perbevonni köteles, meri ezek perben állása nélkül a felelősség és annak mérve meg