Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kötet. (Budapest, 1934)

118 Megbízás. A felmondási idő harminc napot tesz, a képviselt fél értesítése napjától kezdve, mely időig az ügyvéd a képviseletet híven vinni és a felet minden joghátrány ellen megóvni köteles. 42. §. A fél az ügyvédtől a képviseletet előleges felmondás nélkül is bármikor elvonhatja. 43, A fél halála esetében tartozik az ügyvéd, —­habár hatalmazványa az örökösök nevére is szól — azonnal, mihelyt a fél elhalálozása tudomására jut, mind az előtte ismert örökösöket, mind pedig azon bí­róságot vagy hatóságot értesíteni, mely előtt az elhunytnak ügye folyamatban van. A megbízó halála esetében az örökösök további rendelkezéséig az ügyvéd köteles mindazon intézkedé­seket megtenni, melyek joghátrányok elkerülésére és a megbízó örökösei érdekeinek fentartására szüksége­sek; a 41. §-ban említett felmondás jogával azonban az örökösök ellenében is élhet. 47* §« Az ügyvéd köteles közbenjárását vagy a képviselést megtagadni oly ügyben, mely meggyőző­dése, vagy a fél kijelentett szándéka szerint mások jogainak kijátszását célozza; továbbá nem szabad az ügyvédnek ugyanegy időben s ugyanazon vagy azzal lényeges összefüggésben álló ügyben mindkét felet képviselni, valamint oly ügyben, melyben az egyik fe­let képviselte, később a másiknak tanácsot adni, vagy ügyvédi szolgálatot teljesíteni. A fél ügyeinek állandó vitelére meghatározott évi fizetés mellett alkalmazott ügyvéd megbízása, külön felmondás vagy értesítés nélkül megszűnik, mihelyt a fél ügyeinek vitelével hasonló feltételek mellett más ügyvédet bízott meg és erről az előbbi ügyvéd tudomást szerzett; kivéve, ha a szerződés meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom