Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. II. kötet. (Budapest, 1934)
A vétel különös nemei. 105 az eladási ár a vevő által viselt átruházási illetékkel együtt. 1413. §. A vevő kártérítéssel tartozik az eladónak, ha a megvett tárgy a visszavásárlási nyilatkozat megtétele előtt az ő hibájából rosszabbodott, elpusztult vagy az ő terhére róható más okból vissza nem szolgáltatható, vagy ha a tárgyat időközben lényegesen megváltoztatta. A tárgyra időközben fordított költségének megtérítését a vevő csak a költekezésével előidézett és még meglévő értékemelkedés erejéig követelheti. Azt a szerelvényt, amellyel a dolgot ellátta, a vevő elválaszthatja és elviheti. A vevő nem felelős a tárgy rosszabbodásáért, viszont nem követelhet költségmegtérítést, ha visszavásárlási árként a tárgynak a visszavásárláskori becsértékét állapították meg. ' i 1414, §. Ha a vétel tárgyára harmadik személy a vevő jogán időközben oly jogot szerzett, amely az eladó ellen érvényesíthető, a vevő köteles a tárgyat a harmadik személytől visszaszerezni vagy ennek jogától mentesíteni. 1415. §. Több személyt közösen megillető visszavásárlási jogot csak egészben lehet gyakorolni. Ha a jogosultak valamelyike nem él jogával, vagy jogát elvesztette, a többi a jogot egészben gyakorolhatja. 1416. §. Visszavásárlási jogának gyakorlása esetében az eladó a vétel tárgyát oly harmadik személy től is visszakövetelheti, aki azt a vevő jogán időköz-