Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. II. kötet. (Budapest, 1934)

A vétel különös nemei. Ha az adás-vétel tárgya több oly dolog (párban járó lói, amelyek az együttes érték szempontjából jogilag egy tárgynak tekintendők, a vevő elállási jogát csakis a vétel tárgyának egy részére nézve nem gyakorolhatja. (C. 55/1917.) Mj. Dt. XI. 226. c) Egyéb. A szakértők egyértelmű véleménye szerint azon ruhák, melyek vételárát felperes követeli, alperes és leánya részére rendeltetésükhöz képest nem voltak használhatók, ekként te­hát alperes csak jogával élt akkor, amikor a megrendelésnek meg nem felelő árukat felperesnek visszaküldte és így fel­peres a ruhák árának megfizetését nem követelheti. Nem vál­toztat az ügy elbírálásán azon körülmény, hogy alperes akkor, mikor felperesnek a ruhákat visszaküldte, azok felpróbálását megtagadta és vonakodott attól is, hogy felperes a ruhák hiá­nyainak kijavítása iránt intézkedjék, mert a szakértői szemle azt is tanúsítja, hogy a ruhákban észlelt hibák nagyobb mérvűek voltak, ámde a v€vő nem terhelhető azzal, hogy az ily hibás áruk utólagos kijavítására várakozzék, hanem jogosítva van a vételi ügyletet felbontani. (C. 33.066/1885.) A könyvkiaoó által hiányosan kiszolgáltatott könyvekért a könyvkereskedő szavatolni tartozik. (C. 967/1887.) A vételi szerződés akként jött létre, hogy az eladó az illető gépet jó tarban tartozik alpereseknek átadni és hogy az illető gép használhatóságát a hatósági kazánvizsgálat ered­ménye is tanúsílsa; következésképpen, ha ezek a lényeges ki­kötések teljesecésbe nem mennek, alperesek maguk részéről a szerződést tejesíteni nem kötelesek, sőt a szerződéstől még akkor is elállbtttak, ha a szerződésben esetleg kiköttetett az, hogy a vételi ügylet fel nem bonható, mert az ilyen kikötés nem vonatkoziatik arra az esetre, ha eladó a vétel tárgyának állására vonatkozó lényeges kikötésnek eleget nem tesz. (C. 173/1902.) HARMADIK FEJEZET. A vétel különös nemei. L Javaslat 1408—1446. §§. I. Vétel megtekintésre vagy próbára. 14)8. §. Megtekintésre vagy próbára vett dolog elfogadása vagy el nem fogadása a vevő akaratától függ. Az elfogadást kétség esetében a vétel halasztó feltéeléül kell tekinteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom