Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. I. kötet. (Budapest, 1934)
Megtámadhatóság. 11!) jogérvényes eldöntéséig leendő felfüggesztését szükségessé nem teszi. (5268/1899.) Dt. 3. f. XIX. 76. A jog vagy a kötelezettség közösségéből egyáltalán nem következik, hogy a közösen jogosítottak vagy kötelezettek közül egy vagy több a szerződés hatályosságát meg nem támadhatná akkor, ha a többi jogosított vagy kötelezett a megtámadáshoz nem csatlakozik. Nem változtat ezen az sem, ha a szerződés a közösen kötelezettek egyetemleges felelősségét állapítja meg; mert ebben az esetben sem lehet a szerződő felek bármelyikét is elzárni attól, hogy törvényen vagy szerződésen alapuló jogát egymagában is ne érvényesíthesse. (3604 1902.) Dt. 3. f. XXII. 198. Jogszabály, hogy aki valamely jogügyletnek tévedés miatt hatálytalanítását kéri, nincs jogosítva a hatálytalaníttatni kért jogügylet alapján neki járó szolgáltatást elfogadni. Aki tévedésének felismerése után a másik fél szolgáltatását bírói letétből felveszi, ezáltal a szerződést magáévá tette és azt megerősítette, ennélfogva annak hatálytalanítását sikerrel nem kérheti. (C. 3972/1916.) I. Jogszabály, hogy ha mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben kötötte meg a szerződést, az egyik fél a másik rosszhiszeműsége nélkül is megtámadhatja szerződési nyilatkozatát s az előbbi állapot helyreállítását kívánhatja; de ezenkívül a megtámadott fél a másik fél kárát megtéríteni is köteles, ha a megtámadhatóság okáról tudott, vagy csak súlyos gondatlanságból nem tudott. — II. Ily esetben, midőn a szerződés megtámadása alapján mindkét fél van kötelezve az előbbi állapot visszaállítására, a bíróság jogvesztés terhe mellett kötelezte a felperest az előreszolgáltatásra. (C. 4419/1916.) Ha a megtámadásra jogosult a megtámadás jogával csak másfél év múlva él s késlekedésének nincs elfogadható oka, megtámadási jogáról lemondottnak tekintendő. (P. III. 734/ 1927.) MD. XVII. 61. (II.) Bírói egyesség önálló keresettel is megtámadható, ha a Pp. 563. §. 4., 5., 8. p.-ának valamelyike alá nem vonatkozó oly körülmény forog fenn, melynek folytán az egyességbe foglalt ügylet (vagy annak valamely kikötése) érvényesen meg nem köttethetett vagy utóbb hatályát vesztette. (V. 3822/1924.) MD. XVIII. 25. 4. Az érvénytelenség terjedelme. Kétségtelen, hogy egy szerződés egyes részeinek hatálytalanítása kiszakítva a szerződéses viszonyból, sikerrel annál kevésbé érvényesíthető, mert az, hogy egy és ugyanazon jogviszonyt szabályozó szerződésből folyó és így egymással összefüggő jogok és kötelmek csak egy része vétessék érvényesség