Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. 1878. V. törvénycikk. Jegyzetekkel, utalásokkal és joggyakorlatokkal (Budapest, 1941)

Btk. 79—80. §. 73 ítélése szerint is a Btk. 82. §. és 79. §. értelmében neki be nem számítható. Mihelyt azonban a sértett már eszméletlenül a földre terült, ezzel már a vélt támadás is megszűnt és a ezután történt és a sértett halálát okozó bántalmazás tekintetében már a vádlottak sem a vélt jogos védelemre, sem a jogos védelem menthető túlhágására nem hivatkozhatnak. (K. 3046/1928. Bj. LXXXI. 118. o. G. XXII. 366.) 61. Elvi. A jogos védelem túlhágásánál éppen úgy kellék a jogtalan és közvetlen támadás, mint a jogos védelemnél. — Vélt támadás esetén a Btk. 82. §-a alapján van felmentésnek helye. (K. 2884/1922. B. H. T. VI. 772. — Bj. LXXV. 49. o. Ugyanúgy K. 5637/1924. Bj. LXXVII. 182. o. K. 826/1928. Bj. LXXX. 175. o.) L. 82. §. 80. §. Nem büntettetik a cselekmény, ha az, a tettes vagy hozzátartozói életének vétlenül származott, más módon el nem hárítható, közvetlen veszélyből való megmentése végett, végszükségben követtetett el. I. Erdei kihágásra 1. az 1935:IV. t.-c. 270. §-át. Jogesetek. 1. A vádlott és a csónakban fekvő másik személy azért forogtak életveszedelemben, mert a sértett a vádlott karjába és a csónak szélébe kapaszkodott, ami miatt a túlterhelt csónak könnyen felborulhatott, elmerülhetett volna. Azt, hogy a sértett a vádlott karját elengedje, a vádlott elérte pusztán az által, hogy a karját elrántotta. Azt, mikép a sértett a csónak szélét elengedje, elérhette volna az által is, ha a sértett kezét a csónak széléről lefejti, vagy végső esetben azt az evezővel a csónaktól eltaszítja és az evezővel a sértett kezére üt. Az életveszély elhárítása közben tehát a szükség határán messze túlment a vádlott akkor, mikor nem is egyszer, hanem néhányszor az evezőlapáttal a sértett fejére vágott úgy, hogy a sértett az, ütések következtében megszédült. (K. 812/1932. Bj. LXXXIV. 117. o. B. XXV. 132. Jhd. II. 20. o.) 2. A vádlott feleségét joggal tartotta életveszélyben levőnek. Joga, sőt házastársi kötelessége volt tehát nejét e veszélytől megmenteni. A vádlott a faluba, az orvoshoz kívánta vinni még folyton vérző feleségét, ekkor pedig az egyedüli utat a vasúti sorompóval elzártnak találta, mert éppen tolattak. A vádlott a tolatást vezető sértettet előbb kérte, majd követelte, hogy őt átbocsássa. Mikor ez sem használt, a vádlott a sorompón átmászott, nyilván azért, hogy azt felemelje és feleségét átsegítse és minthogy az előzmények szerint méltán hihette, hogy a sértett őt ebben akadályozni fogja: rajta testi