Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. 1878. V. törvénycikk. Jegyzetekkel, utalásokkal és joggyakorlatokkal (Budapest, 1941)
38 Btk. 64—65. §. nél fogva, mint védelmi intézkedés és biztonsági rendszabály indokolt. (K. 6272/1929. B. XXIII. 11.) 3. Külföldinek az országból való kiutasítását abban az esetben is el lehet rendelni, ha a bíróság a bűntettet, amelynek mellékbüntetéséül a törvény a kiutasítást megállapítja, a Btk. 92. és 20. §-ainak alkalmazásával vétséggé változtatja át. A Btk. 64. §. alkalm esetén az ítéletben aziránt is rendelkezni kell, hogy a kiutasított egyén örökre vagy meghatározott időre tiltatik-e el a visszatéréstől. (K. 5126/1931. Bj. LXXXIV. 92. o. B. XXV. 34. Jhd. II. 15. o. J. H. VI. 149.) 4. A vádlott külföldi állampolgár ugyan, de a Magyarországtól elcsatolt területen született. Visszahonosítása folyamatban van. Anyanyelve magyar, más nyelven nem is beszél. Felesége is magyar asszony. Megélhetése és családi körülményei tehát egyaránt Magyarországhoz kötik. E mellett az eset körülményei arra mutatnak, hogy a terhére megállapított kijelentés nem az állami- és nemzetellenes érzület céltudatos megnyilvánulása volt, hanem a gyár vezetősége részéről egyes munkatársaival szemben tanúsított rideg eljárás felett való felháborodásából fakadt. Ezért a Kúria úgy találta, hogy az országból való kiutasítás a vádlottat, főként pedig a családját, a büntetés valódi célján túlmenő hátránnyal sújtaná. (K. 362/1940. Bj. XCII. 47.) 5. Ok a kiutasításra s az visszatéréstől örökre való eltiltásra, ha a vádlott által elkövetett nemzetrágalmazás a vádlott állam- és nemzetellenes érzületének célzatos megnyilvánulása volt. (K. 619/1940. Bj. XCII. 67.) 6. A bíróság belátására van bízva annak eldöntése, hogy a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen bün cselekményt elkövető külföldi egyént, ha őt nemzetvédelmi szempontból veszélyesnek nem is tartja, — érdemesnek ítéli-e arra, hogy a magyar állam vendégjogát, esetleg menedékjogát igénybe vehesse. A vádlott magyar származása ellenére Magyarországról megvetőleg és lekicsinylőiég nyilatkozott és ezáltal érdemetlen né vált arra, hogy a fentebb megjelölt kedvezményeket a jövőben igénybevehesse, — és Magyarországon való tartózkodása nem mutatkozik kívánatosnak. (K. 3260/1940. J. H. XIV. 959. Bj. XCIII. 9.) IV. FEJEZET. A kísérlet. 65. §. A cselekmény, mellyel a szándékolt bűntett vagy vétség véghezvitele megkezdetett, de be nem végeztetett: a megkezdett bűntett vagy vétség kísérletét képezi.