Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. 1878. V. törvénycikk. Jegyzetekkel, utalásokkal és joggyakorlatokkal (Budapest, 1941)

120 Btk. 105. §. akiket polgári vagy katonai büntető bíróság a jelen el­határozásom kibocsátásáig elkövetett olyan cselekmény miatt, amely Magyarország és a Cseb-Szlovák Köztársaság közötti területi kérdések rendezésével, illetőleg az ebből támadt poli­tikai feszültséggel kapcsolatos, jogerősen elítélt, — vagy akik ellen polgári vagy katonai büntető bíróság előtt ily cselekmény miatt kell bűnvádi eljárást indítani vagy folytatni. V. A jelen elhatározásom I., II. és IV. pontjaiban enge­délyezett kegyelem kiterjed úgy a tettesekre, mint a része­sekre s úgy a befejezett bűncselekményekre, mint annak kísérletére, valamint a kegyelem alá eső bűncselekménnyel kapcsolatos bűnpártolásra is. A jelen elhatározásom I. és IV. pontjában a jogerősen elítéltek részére engedélyezett kegyelem, — ideértve azokat az eseteket is, amelyekben a bíróság a büntetés végrehajtását feltételesen felfüggesztette, — kiterjed úgy a jogerősen kisza­batt fő- és mellékbüntetésnek, mint a fő- és mellékbüntetés még végre nem hajtott részének elengedésére. VI. Nem esik a jelen elhatározásom I. és II. pontjában engedélyezett kegyelem hatálya alá az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló olyan mozgalom, szer­vezkedés, illetőleg cselekmény, amely nem hozható összefüg­gésbe sem a Magyarország és a Cseh-Szlovák Köztársaság kö­zött fennállott politikai feszültséggel vagy az államjogi vi­szonyok és az államhatárok rendezésével, sem pedig a két állam nemzetiségi csoportjainak nemzeti törekvéseivel. III. A Kormányzó Ür Ö Főméltóságának 1939. évi június hó 26-án kelt legfelsőbb elhatározása a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területeknek az országgal egyesítése alkalmából engedélyezett kegyelem tárgyában. (I. K. XLVIII. évf. 6. sz. 113. P. — Végrehajtási rendelet: 31.242/1939. I. M. L K. XLVIII. 6. sz. 113.) I.... kegyelemben részesítem állampolgárságra és nem­zetiségre tekintet nélkül mindazokat: a) akiket a kárpátaljai területek állami hovátartozásának kérdésével, illetve az ebből támadt politikai feszültséggel kapcsolatban a jelen elhatározásom kibocsátásáig elkövetett bűncselekmény miatt a polgári vagy katonai büntetőbíróság jogerősen elítélt; b) akik ellen polgári vagy katonai büntetőbíróság előtt ily cselekmény miatt kell bűnvádi eljárást indítani vagy foly­tatni, amennyiben cselekményük egyébként is nem esik az 1938. dec. 29-én kelt közkegyelmi elhatározás kegyelmi rendelkezé­seinek hatálya alá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom